LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 1. Értekezések - Kurecskó Mihály: Kovrig Béla élete személyes iratai tükrében

83

a náciellenes röpiratok sokszorosító műhelyének, ne leplezhessék le a Miniszterelnökséget.

A vállalt feladat megkezdéséhez szükséges volt igen nagymenynyiségű röpiratpapír, boríték, festék, valamint lehúzógép beszerzésére és tárolására. E nagy mennyiségű anyag feltűnés nélküli és biztonságos elhelyezése érdekében az említett főbérleti lakástól függetlenül ismét álnéven a nyilatkozónak, mint a MABI tisztviselőállományába tartozó tisztviselőnek kezelése alatt álló bérházban (II. Bimbó út 1. sz.) Molnár Sándor - természetesen a Miniszterelnökség költségére - kibérelt egy jelentéktelennek látszó, egészen olcsó bérű utcai bejáratú raktárhelyiséget, ahol a gép kivételével a tartalék papír- és festékanyagot Molnár elhelyezte. így, mint az épület gondnoka a MABI részéről, én állapodtam meg a jelen esetben Müller Sándor

debreceni papírkereskedőként szereplő Molnár Sándorral (a házmesterre és a szomszédos üzletek bérlőire tekintettel kellett elővigyázatosságból álnevet használni). Az által, hogy a nyilatkozó által gondnokolt házban volt ez a raktár, biztosítva volt, hogy alulírott megakadályozhatta az akció szempontjából nemkívánatos személyeknek a házba költözését, vagy ha ennek megtörténte nem volt megakadályozható, volt lehetőség a raktárnak kellő időben való áthelyezésére. Molnár és alulírott, Kovrig osztály vezetőtől kapott utasítások szerint eljárva, összeállította és megszervezte a magyar társadalom széles rétegeinek, úgymint újságírók, ügyvédek, kereskedők, gyógyszerészek, tanítók, községi bírók, vendéglősök, főpincérek országos címanyagát kb. 70-80 000 hangadó személy nevét kiválasztva ebből a gazdag címanyagból. Nevezettek, magukat kereskedelmi vállalkozóknak kiadva, a legkülönbözőbb színű, méretű és papíranyagú borítékokat rendeltek meg több budapesti leíróvállalatnál. Mindig ezekkel készíttetve a borítékok címzését is, amíg a fokozottabb titkosság követelményére tekintettel nem történt meg automatikus címzőgép beszerzése. Az akció keretében foglalkoztatott címirodák: Havas címiroda, Dohány u. 10., Címiroda, Elemér u. 3-5, és Lövölde tér 7.

A röpiratok előállítását a beszerzett korszerű, de kézi meghajtásos duplaszéles lehúzógépen kizárólag Molnár tanár és alulírott végezte napi 7-8, időnként 10 órás megfeszített fizikai munkával. Ha Teleki Pál miniszterelnök valamelyik röpiratnak igen gyors kidolgozását kívánta az osztály vezetőtől, a sokszorosítás munkájában és a borítékolásban Kovrig Béla felesége és a nyilatkozó felesége is részt vett. Ilyen technikai megoldással számos röpiratsorozat került szétszórásra, esetenként 60-70 000 példányszámban, havonta 2-3 alkalommal.

Az elkészített röpiratanyagnak az országos terjesztése külön fejezet. A kész röpiratokat össze kellett hajtogatni, borítékolni, majd felbélyegezni. (Bérmentesítve ugyanis hónapokon át nagy tömegben postahivatalok útján a röpiratok nem voltak expediálhatók, mert ismeretes volt, hogy a postások között nem kevés a szélsőjobboldali érzelműek száma, akiknek segítségével a nyilasok könynyen kinyomozhatták volna, hogy honnan, milyen beosztásban dolgozó egyénektől származnak a röpiratok.) Ezért a borítékoknak felbélyegzése után az akcióhoz beosztott két tisztviselő a töméntelen anyagot kisebb kézitáskákba és kosarakba csomagolva kizárólag a maguk által vezetett gépkocsin szállítva expediálták. Ilyen nagy mennyiségű „levélnek” feltűnés nélkül postaládák sokaságába való elhelyezése sok időt és igen nagy fizikai fáradtságot jelentett, annál is inkább, mert a postaládáknak feltűnés nélkül nagy mennyiségű levéllel való etetése csak az esti órákban kezdődhetett, hiszen hivatalok és vállalatok nagy levélanyagukat nem postaládákba dobják, hanem bérmentesítve postahivataloknál adják fel. A röpiratonként 60-70 000 „levél”-ből álló anyagot átlag 100 postaládába és pedig röpiratakciónként nagy Budapest területének különböző vidékein fekvő postaládákban kellett elhelyezni. E módszerrel órákig eltartott a 60-70 000 „levél” esti, éjjeli postai feladása. Az éjjeli postázások során számtalan esetben figyelemmel kellett lenni azokra az elemekre, akik, bár éjszaka volt, mégis a postaládák körül ólálkodtak és feltételezhető volt, hogy az ilyenek a nyilasok részéről végeznek megfigyelő szolgálatot. A nyilas postások révén a nyilasok rövidesen rájöhettek volna, hogy nem postahivatalok útján, hanem postaládákba dobva történik a röpiratok szétküldése. Éppen ezért kellett különböző színű, nagyságú és papíranyagú zárt borítékokban feladni az egyazon éjjelen szétküldendő röpiratokat, hogy amikor a postaládákból egy-egy postahivatalhoz összehordják a szóban lévő „levél”-tömeget, ne tűnjön fel, hogy sok boríték azonos jellegű, tehát ha egy nyilas postás történetesen fel is nyit egy néhány röpiratlevelet, ne tudja a borítékok színe és formája alapján az egész anyagból kiválasztani a röpiratlevelet. Különben is az akció során gondoskodás történt arról, hogy különböző postahivatalok illetékessége alá tartozó postaládákba dobassák az ugyanazon éjszakán expediáit anyag.

Az intenció és állandó, 2 évnél hosszabb időn át kifejtett röpirat-propaganda hatása hovatovább azt eredményezte, hogy a nyilas táborban felháborodás és pánik keletkezett. Ennek következtében a munka végrehajtása egyre több nehézségbe ütközött. A nyilasok a nagy befogadóképességű postaládákat, a főpostánál és a pályaudvaroknál levőket őrszemekkel állandóan őrizték és sok más ládánál is a rendszeres megfigyelés volt tapasztalható. Tartani kellett attól, hogy egy agresszív nyilas őrszem, ha gyanút kap, a postaládákba való bedobás során leüti Molnár Sándort, hogy az áléit embertől elvéve a postázásra előkészített anyagot, megtudja, hogy az nem nyilasellenes, vagy németellenes röpirat-e. Ezért akként kellett eljárni, hogy a gépkocsit alulírott vezette, a kocsival vagy 10 lépésre a postaládától megállt, és amíg Molnár Sándor a postaládába dobta az anyagot, revolverrel készen állt a postakocsiban maradt többi anyag és a munkáját végző Molnár Sándor védelmére. Molnár is revolverrel volt felszerelve. Éliássy főkapitány természetesen a belügyminisztertől, Kovrig Béla osztályvezetőtől tudta, hogy milyen akcióról van szó és azt, hogy Teleki miniszterelnök utasítására az akció titkosságának megőrzése érdekében, ha elengedhetetlenül szükséges, az eljáró tisztviselők fegyverüket is kötelesek használni. Természetesen az osztályvezető utasítást adott, hogy a fegyveres védelem során kíméljük az emberi életet. A fegyverhasználatra nem került sor, mert ha részeg ember dülöngését tettetve valaki elkezdte Molnár tanárt a postaládánál lökdösni, a nyilatkozó és Molnár erőteljes fellépésére egy ízben a revolver előhúzására az ilyen „részeg” ember sietve eltávozott. Egyébként Teleki Pál kívánságára a nyilasellenes akcióban használt gépkocsik sohasem voltak a Miniszterelnökség tulajdonaként nyilvántartva, és a belügyminiszter rendeletére Kovrig Béla ügyosztálya több hamis rendszámtáblát kapott az államrendőrségtől, úgyhogy a röpiratokat szállító gépkocsi nyomán sem volt a röpiratok forrása kinyomozható. Egy-egy éjjeli akció során többször váltogattuk a rendszámtáblákat és a garázsban használt rendszám alatt sohasem futott a gépkocsi, amikor bizalmas, titkos munkát végzett.