LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 1. Értekezések - Bakó Zsigmond: Hazatérő múlt - A Torontói Magyar Ház gyűjteménye

69 magyarok esetében egyértelműen kijelenthető, hogy életük végéig felelősséget éreztek hazájuk és az ott élő emberek iránt. A torontói források ezen túl még arra is választ adnak, hogy milyen kapcsolatot ápolt a diaszpóra magyarsága más, szintén külföldre kényszerült magyar közösségekkel. Ez jól látható többek között a Magyar Királyi Csendőri Bajtársi Közösség­nél,19 melynek több országban volt megfelelő magyar képvi­selete, kisebb szervezete, illetve hasonló módon ide sorolható a Pax Romana is. A hazához fűződő - érzelmi eredetű sze­mélyes - kapocsra is található dokumentum, amire talán az egyik legjobb forrás maga a líra, példának okáért Kostya Sán ­dor hagyatékában lévő honvágy című vers.20 Ebben a műben a szerző saját lelki világát, a hazához fűződő lelki kötődését mutatja be, mely mikrotörténeti szinten fontos adaléka a fel­tárandó és elemzés alá vetendő források sorának. Az óhaza értelmezése a diaszpóra magyarság vonatkozásában több szempontból is értékes lehetőséget kínál. Ezek közül első­sorban az identitásmegalapozó tartományt érdemes kutatni, mely természetéből adódóan örök érvényű marad a Magyar­országról emigrált emberek számára, tehát törölhetetlen lesz életükből, emlékezetükből. Az individuumokat vizsgálat alá véve arra a következtetésre jutunk, hogy önmeghatározá­suk gyökerei az óhazába nyúlnak vissza és őrződnek meg. Tehát azt látjuk, hogy ezen személyek megalapozó emlékezete, vagyis hagyományaik, szokásaik forrása Magyarországra lokalizálható. Ezzel párhuzamosan jelen van a tapasztalás által létrejövő, és folyamatosan mozgásban lévő biografikus emlékezet is. Ez utóbbi emlékezeti teljesítmény azonban hosz­­szú távon nem gyakorolhat hatalmat a megalapozó emlékezet felett, csak annak kiegészítéséül szolgálhat. így tapasztalható a források tükrében, hogy maga az emigráció nem megalapo­zója az identitásnak, csupán kiegészítője. A nemzeti mivolt, a magyarságtudat eredője, pontos mibenléte a megalapozó emlékezet kutatása által fedhető fel, mely tulajdonképpen az önazonosság alapját szolgáltatja.21 19 MNL OL - P 2343 - II. - 5. Magyar Királyi Csendőri Bajtársi Közösség (MKCSBK) 20 MNL OL - P 2343 -1. - 8. Kostya Sándor hagyatéka 21 Jan Assmann: A kulturális emlékezet (Ford. Hidas Zoltán.) Bp., 2013. 53-54. 22 Gazsó D.: i. m. 24. 23 J. Assmann: i. m. Vö. Maurice Halbwachs: Das kollektive Gedächtnis. Stuttgart, 1967. 130. Tanulmányomban végül a diaszpóra meghatározásának harmadik fő pontját vizsgálom, vagyis az emigrálok viszo­nyát a befogadó közösséghez. A kint lévő magyarság eseté­ben pontos képet lehet alkotni arról, hogy milyen módon és mélységben illeszkedtek be az őket körülvevő társadalomba. A migrációt követően az emigrálok előtt két választás állt fenn: vagy megmaradnak gyökereiknél és csak integrálódnak az adott környezetbe, vagy teljes mértékben asszimilálódnak és úgy folytatják életüket. Az emigrációval kezdődő óhazán kívüli életnek és fejlődésnek az egyik legfontosabb kérdése tehát, hogy a befogadó társadalomba érkezők meg tudják-e tartani másságukat, etnikai, kulturális különállásukat?22 Többek között azért is tartom fontosnak a kérdés tisztázását, mert az emigrációval a szülőhazát elhagyó személyek kisza­kadtak abból a környezetből, mely konstans módon biztosí­tani tudta identitásuk megtartásához szükséges eligazodási pontokat. Tehát a szülőhazájuk, környezetük által biztosított emlékezeti kereteket egy új, idegen környezetre váltották, ahol ezek a kiigazodási pontok kezdetben nem voltak meg. Ez az a pont, ahol eldől, hogy a hazájukon kívülre szakadt egyé­nek, tágabb értelemben - a migrációs eredet által összeková­­csolódott - közösségek diaszpóraként, vagy asszimilálódott csoportként tudnak-e működni. A kulturális különálláshoz, az etnikai határok fenntartásához ezeknek a közösségeknek meg kell erősödniük. A megerősödéshez viszont olyan teret kellett kialakítaniuk, melyben többek között folytatni tudták hagyományuk ápolását. Ez a tér biztosította a diaszpóra tag­jai számára a kapcsolatot, és magát az emlékezet szempont­jából fontos emlékezeti pontokat. Természetesen itt nem fel­tétlen konkrét fizikai terekre kell gondolnunk.23 A torontói magyarságnak kulturális emlékezet módszertana szempont­jából a legfontosabb ilyen tér a kultúrközpont, vagyis a Toron­tói Magyar Ház volt. A kultúrközpont megléte viszont nem jelentette azt, hogy ezek a közösségek ne integrálódtak volna az új társadalomba, pusztán annyit, hogy az integráció mel­lett sikerült etnikai és kulturális elkülönülésüket fenntar­tani. A diaszpórában élőknek a befogadó államtól csupán az volt az elvárásuk, hogy közösségük tagjai a megfelelő jogok­ban részesüljenek. Ez a jogegyenlőség biztosította azt a kere­tet, amelyben a közössége megfelelő módon tudott működni, és melyben megfelelő módon kiépíthette intézményrendsze­rét, kinti működésének legfőbb pilléreit. A tanulmányomban fent felvázoltak is erősítik azt a meg­állapítást, miszerint a kanadai magyar közösség nem asszi­milálódott csoportként, így diaszpóraként kell meghatározni. A hazájukat elhagyó személyek életében - Lendvay-Zwickl Jenő példájából is kiindulva - az emigráció pillanata egyér­telműen origóként, identitásteremtőként értelmezendő, ami­nek közösséghez való kötöttsége megteremtette azt a kollektív emlékezetet, amelyet migrációs eredetnek nevezünk. A befo­gadó társadalomba érkező magyar közösség olyan kategóri­ája szerepel a tanulmányomban, mely meg tudta teremteni azt a környezetet, melyben hagyományait, kultúráját ápolni tudta, és tudja a mai napig. Ezen a téren belül fontos szere­pet töltöttek be a kulturális intézetek, különböző egyesületek, melyek bástyaként védték e közösség attribútumait, a befo­gadó lakosságtól megkülönböztethető etnikai, kulturális különbségeit. A kanadai magyar diaszpóra esetében a doku­mentumok tükrében jól látható, hogy más emigrációs csopor­tokkal, az óhazával is folyamatos kapcsolatban volt. Végeze­tül - a történelmi elemzés keretét elhagyva - feladatomnak érzem feltenni azt a kérdést, hogy vajon a kint élő magyar közösség meddig maradhat fenn diaszpóraként, meddig tud a saját keretei között különálló, kollektív emlékezeti közös­ségként működni? A kérdés feltevése azért is fontos, mert a kanadai magyar emigráció is egyre jobban veszít etnikai és kulturális különállását megtestesítő közösségéből - itt gon­doljunk a vegyes házasságokra és a diaszpóra öregedő társa­dalmára -, amely magában hordozza azt a veszélyt, hogy a ma ismert kanadai diaszpóra idővel asszimilálódik az őt befogadó

Next

/
Thumbnails
Contents