Szervellenőrzés

Takács Edit: Az önkormányzati levéltárak gyűjtőterületi munkája. • 1998. [LSZ 1998/3. 29-51. p.]

ben már tervszerűen végzett látogatási rendjét a rendszerváltás felborította. A csökkenő ellenőrzések az intézményi átalakulások következtében a legve­szélyeztetettebb helyzetbe került önkormányzati, gazdasági iratképzők, ez utóbbin belül elsősorban az államiak meglátogatására korlátozódtak. Jelen­tősen visszaesett a közigazgatás területi szerveinek, a jogszolgáltatási szer­vezeteknek, valamint az intézeteknek, intézményeknek az ellenőrzése. A leg­elhanyagoltabbak a testületek, egyesületek voltak, melyekre korábban sem igazán figyeltek a levéltárak. A gazdasági iratképzők látogatása 1996-ban csökkent, de az egész évi látogatásoknak még mindig 20%-a volt, növekedett a XXIV-es, XXV-ös és XXVI-os fondcsoportokba tartozók aránya; ezek az ön­kormányzatokkal együtt az új levéltári törvény szerint is a megyei, városi le­véltárak illetékességi körébe tartoznak. Az egyes levéltárak által évenként felkeresett iratképzők száma (1. 3. táblá­zat b) évenként is, de levéltáranként is jelentős eltéréseket mutat: tíz intéz­ményben a vizsgált években végig csökkent, hatban csak átmenetileg nőtt, háromban nőtt, de ezek között is egyben volt átmeneti csökkenés. Az eltéré­sek oka véleményem szerint egyértelműen a gyűjtőterületi munkát végző le­véltárosok más irányú leterheltsége. A gyűjtőterületi munka során, ha az normálisan folyik, átlag 3-4 évenként elegendő az egyes szervezeteket felkeresni, vagyis az összes nyilvántartott iratképző mintegy 25-30 százalékát kellene évenként meglátogatni. Az álta­lam vizsgált években ez az arány messze elmaradt a kívánatostól; két év és két fondfőcsoport kivételével 1994 és 1996 között még az 1990-es évinél is ki­sebb arányban sikerült az iratképzőket meglátogatni. Ha feltételezzük, hogy a vizsgált időszakban minden egyes, a statisztikai jelentésbe bekerült irat­képzőhöz csak egy alkalommal mentek ki a kollégák, akkor is az összes irat­képzőnek csak 40%-át látogatták meg! A felkeresett iratképzők aránya fond­főcsoportonként eltérő, az átlagnál nagyobb volt az önkormányzatok, a jogszolgáltatáshoz tartozó szervezetek, az állami vállalatok és a szövetkeze­tek látogatottsága, és lényegesen elmaradt az átlagtól a felkeresett intézetek, intézmények, területi igazgatási szervezetek, valamint az egyesületek, testü­letek aránya. Az egyes levéltárak által nyilvántartott iratképzők több mint negyven szá­zalékát ellenőrizte 1990 és 1996 között a levéltárak fele, több mint egyhar­mada ennél kevesebbet és csak három levéltárban sikerült viszonylag magas arányt, 80-95%-ot elérni. Az ellenőrzött iratképzők arányának évenkénti elté­rése a levéltárak többségében 10% alatt volt, ami arra utal, hogy a levéltáro­sok évről évre csak a kívánatosnál kisebb arányban képesek az iratképzők el­lenőrzésére. Mindössze négy olyan levéltár van, ahol a statisztikák szerint a nyilvántartott iratképzőiknek évente 20-30%-át meglátogatták. A ténylegesen ellenőrzött iratképzők aránya azonban a valóságban ennél sokkal rosszabb, mert az 1990-es években új jelenségként az egyes szerveze­teket egyazon éven belül több alkalommal is felkeresték a levéltárosok (1. 4. sz. táblázat). A változás már az 1990. évi statisztikából kiolvasható, a szerv­látogatási alkalmak száma 12%-kal haladta meg a felkeresett szervezetek számát, és ez az arány a vizsgált években növekedett (1. 4. sz. táblázat a). Az egy éven belüli többszöri látogatások szükségessége a jogszolgáltatási szer­veknél, a testületeknél, az állami vállalatoknál és a szövetkezeteknél az át­lagnál gyakrabban merült fel, de meglehetősen gyakori volt az önkormányza­toknál és az intézetek-intézmények esetében is. Az iratképző szervezetek éven belüli ismételt felkeresése (1. 4. sz. táblázat b) 1990-ben még csak három levéltárban fordult elő, 1994-ben már tizenegyben, 1995-ben tizenhétben, 1996-ban tizenhatban. 37

Next

/
Thumbnails
Contents