Iratértékelés, illetékesség
Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése: szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján I. Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. 33-46.
37 2020/3. ▪ 33 – 46. Az eddigiekben elmondottak kapcsán érdemes az iratselejtezés és őrzés korabeli jellemzőit elhelyezni abban a közegben, amelyben születtek, elkerülendő, hogy a kérdést egyszerű „ügyviteli-adminisztratív” hibaként írjuk le.7 A rendeletek ugyanis jól illeszkedtek az ötvenes évek elejének (gazdaságpolitikai) törekvéseihez és ideológiájához, amelyek szerint a vállalatok irányításáért felelős minisztérium – a párt legfelső vezetése, a Minisztertanács, illetve az Országos Tervhivatal által kijelölt és megfogalmazott „népgazdasági érdek” és a népgazdaság egészének figyelembevételével – mintegy átfogta, egyesítette (és látszólag homogenizálta) a különböző szintű irányító és a „maga korlátait fel nem ismerő” termelő szervezeteket. Ennek a centralizált irányítási rendszernek volt a fő eszköze az a felső irányító szerv által kiadott utasítás, amelyhez járult a vállalati szerkezetben – az ötéves tervvel összefüggésben – végrehajtott radikális változás: elsődlegesen a korábbi kis- és középvállalatok gyártási profil szerinti összevonása, kisebb részben pedig az egykori nagyvállalati körbe tartozó szervezetek feldarabolása révén létrehozott „profiltiszta”, a vállalati komplex funkciókat csak részlegesen birtokló, főként a közép- és nagyvállalat kategóriájába tartozó gazdasági szervek körének kibővítése. A vállalatok feladatköri, méretbeli és ebből következően számbeli módosulása arra a szándékra épült, hogy minden gazdálkodó szervezet, lehetőleg egyféle, elkülönülő tevékenységet folytasson (ennek része volt a „profiltiszta” vállalatok kialakítása és a gyártmányszakosítás, a vállalatközi együttműködés megszüntetése és az irányítószerven keresztüli kizárólagos kapcsolatfelvétel lehetősége), így biztosítva elméletileg az egyetemesnek vélt „népgazdasági érdek” érvényesülését, de a gyakorlatban az adott iparág irányításával megbízott adminisztratív szervek irányító-hatalmi szerepét. 8 Ebbe a „funkcionális” rendszerbe illeszkedett bele a vállalati iratok őrzésének szabályozása és annak ideológiája is, ahol is a történetinek tekintett vállalati iratok őrzésének kizárólagos jogával felruházott levéltári intézményrendszer mellett a vállalatok a saját maguk által keletkeztetett iratoknak csak mintegy ideiglenes őr-A lista olyan „ügyköröket” is tartalmazott, mint dokumentációs anyag (124.), értekezlet tartása (126.), értekezleti jegyzőkönyvek (148.), majd külön jegyzőkönyvek (műszaki értekezletek, vegyes, műszaki szemle, igazgatósági ülési, fegyelmi, posta értekezlet, szállítási és termelési, laboratóriumi havi jelentés, vállalatvezetői, vegyes üzemi 263.), miközben külön-külön a különböző értekezletek egy részét is felsorolták a jegyzéken. A listán mindemellett olyan „ügykörök” is szerepeltek, mint munkásmozgalmi ügyek (346.), műszaki levelezés (348.), műszaki szervezés (349.), műszaki adatok (384.), műszaki főosztály levelezése, tervek, rajzok (393.) vagy a termelési adatok (563.), tervrajzok (564.), térképek (565.), illetve vállalatvezetői iratok (614.). A grandiózus lista tételeinek korrigálására két alkalommal is sor került (2507/1952. és a 2602/1952. sz. KGM ut.), ezek azonban érdemben nem változtattak az „ügykörjegyzék” jellegén. 7 Bikki, 1994: 5. 8 „Azt gondolták, hogy pontosan felmérhető és eldönthető, mikor, miből, mennyit kell előállítani [...]. Úgy vélték, hogy a bonyolult feltételeket csak a legfelsőbb vezetés képes áttekinteni, így az alsóbb szintek vezetőinek már részletező utasítások formájában kell kézhez kapniuk a feladatokat és az azokhoz rendelkezésükre bocsátott feltételeket.” Pető–Szakács, 1985: 110. Vállalati iratok gyűjtése
