Iratértékelés, illetékesség
Zámbó István: A budapesti jogszolgáltatási szervek iratselejtezési gyakorlatának változásai. II. rész. Levéltári Szemle, 66. (2016) 1. 21-37.
A budapesti jogszolgáltatási szervek iratselejtezési gyakorlatának változásai 23 Kollega-Tarsoly Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közlevéltár vezetője 1951. július 31-én kelt levelében konkrét javaslattal állt elő: „minthogy igen komoly figyelmeztető példák állnak előttünk, az lenne az indítványom, hogy a bíróságok ne a selejtezésre utasítassanak, hanem arra, hogy anyagukat selejtezés nélkül adják át a közlevéltáraknak. Az a fáradtság, amit a levéltárak a selejtezéssel töltetének el, megéri azt, hogy ezen a téren is ne legyen a levéltár olyan nagy vesztességeknek kitéve, mint sok más téren [...], másrészt minden levéltáros rendelkezik annyi jogi tudással, hogy ki tudja válogatni a levéltár szempontjából is lényegtelen iratokat az értékesektől.”8 Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzendő, hogy a LOK azt az álláspontot képviselte, miszerint a levéltárak nem vehetnek át selejtezetlen iratokat, csak ha „az iratanyag veszélyeztetett volta elkerülhetetlenül szükségessé teszi az átvételt”.9 Előremutató megoldásként jelentkezett ugyanakkor teljes irattárak védetté tétele, amely 1952 elején a Pécsi Megyei Bíróság, a Kalocsai Megyei Bíróság, a szigetvári, kalocsai, csongrádi, mátészalkai, esztergomi és mezőkövesdi járásbíróságok esetében meg is valósult. Az igazságügyminiszter indoklása azért mellőzte a felsorolt szervek irattárai esetében a selejtezést, hogy a különböző forgalmú és különböző jellegű területekre illetékes bíróságok közül a későbbi kutatás céljára érintetlen anyag álljon rendelkezésre. 10 A levéltárvezetőktől idézett problémák végül más módon oldódtak meg. Az általános selejtezési rendelkezéseket tartalmazó 185/1951. MT rendelet 1951. október 23-án jelent meg, „az igazságügyi hatóságok és hivatalok iratanyagának selejtezése” tárgyában azonban már 1951. július 21-én megjelent a 9.500/1951. IM rendelet, amely az igazságügyminiszter felügyelete alá tartozó összes hatóság, így a bíróságok, államügyészségek és a közjegyzők iratainak selejtezését érintette. 11 Bár konkrétan nem mondták ki, de a rendeletet visszamenőleges alkalmazás céljából adták ki, a 13.300/1912., valamint a 31.850/1925. IM rendeletek alapján átselejtezett iratokra is kiterjedő hatállyal. A korábbi – nem selejtezhető, illetve 32-25-10-5 év után selejtezhető iratok – felosztás helyett négy csoportba foglalta az iratokat, a minél hamarabb lefolytatható munka végett. Ez a következőképpen alakult: nem selejtezhető iratok és segédkönyvek, valamint 20-10-5 év után selejtezhetőek. A selejtezés alól kivont iratok közé tartoztak az igazságügyi alkalmazásban állók személyi ügyeire vonatkozó elnöki ügyek és táblázatok, a telekkönyvek és a telekkönyvi térképek, a cégjegyzékek, a megőrzésre átadott okiratok, az Igazságügyminisztérium és a Legfelsőbb Bíróság elvi jelentőségű ügyeinek iratai. Ugyanitt a selejtezési korszakhatárt 1872-ben állapította meg, valamint megtiltotta az 1918–1944 között keletkezett büntetőperes ira- 8 MNL OL XIX – I – 18 – a – 145/1951. HBML. lt. sz., Ez azo knál a levéltáraknál megvalósítható lett volna, amelyeknek elegendő helye volt egy selejtezetlen iratanyag átvételére. (Kisebb mennyiségű iratanyag esetében elő is fordult, pél dául a Veszprémi Állami Levéltár 1956 -ban átvette a Balatonfüredi Járásbíróság 2 0 iratfolyóméternyi ira tát, amelyet a levéltár azzal indokolt, hogy „nem tudja a szerv selejtezni, nincs hozzáértő és ráérő emberük”. ( MNL OL XIX – I – 18 – a – 864 – 01 – 22/1954.) 9 FÁRA, 1952. 39. 10 MNL OL XIX–I–18–a–1610–B83–4/1951. LOK sz.; MNL OL XIX–E–1–s–2812/S–43/1/1952. I.M.III/1. 11 Igazságügyi Közlöny, 60. évf. 1951. 7. sz. 282–283. A 2812/S-24/1/1951. IM.III/1. számú rendelet közölte a végrehajtását az alárendelt intézményekkel. A 185/1951. MT. rendelet, valamint a végrehajtási utasításai és a 9.500/1951. IM. rendelet szabályozása közötti eltérések (őrzési idők, határidők megállapítása stb.) vizsgálatát lásd MEHRWERTH, 1953. 31–32.
