Iratértékelés, illetékesség

Szempontok a közép- és alsószintű szervek ágazati vizsgálatának megkezdéséhez. (1982.09.21-én készült másolat) • 1968. [94197/1968 XVIII. LIG]

Az 195o-1953.közötti tanácsi szervezeti és hatásköri válto­zásokat a legcélszerűbben a már emiitett Törvények és Vendeletek Hivatalos Gyűjteménye cimű sorozat megfelelő évi kötetének tárgy­mutatói alapján lehet megtalálni a jogszabályanyagban,A tanácsi időszakkal foglalkozók figyelmébe ajánljuk még Rózsa Miklós:"A ta­nácsi igazgatás előzményei és első évei Budapesten"/Levéltári Köz­lemények, 1962,88-137•/cimű összeállítását, A szervezeti felépitést és az azon történt változásokat cél­szerű táblázatos kimutatáson feltüntetni,úgy,hogy az alárendeltség, fölérendeltség és mellérendeltség is kitűnjön, A táblázat alapján - hozzávéve az egykorú iratok tanulmányo­zását is - pontosan meghatározó lesz,hogy a levéltár által vizsgált ága ágazat milyen szerveket érint,milyen szerveket fog össze és hoz kap­csolatba, A levéltárnak meg kell állapitania az ágazati feltárómunka megkönnyítésére azt is,hogy az adott ágazatra vonatkozólag milyen jogszabálygyűjtemények,kézikönyvek,tankönyvek,tanfolyami anyagok, sokszorosított útmutatók készültek és jelentek meg annak idején. Ezek a feltáró és rendszerező munkában igen sókat segithetnek.A nagyobb könyvtárakon kívül ezek jelentős része a megyei tanácsok irat­anyagához kapcsolódóan,vagy szakkönyvtárakban is megtalálhatók. A jogszabályok feldolgozása után további forrásként még fel­has ználandók : a/ A belső szervezési és ügykörmegállapitó utasitások,amelyeket az egyes szakminisztériumok és szakszervek,illetve a megyei tanácsok illetékes osztályai adtak ki/Ezek a tanácsrendszer id Oszakában általában az 52oo-as rendszám alatt találhatók meg./ b/ Az 1949-1951-es évek iratkezelésére és ügyköreire vonatkozó­an "Magyar Közigazgatási Számrendszer"/szerk.Botár Olivér, Bp.1949/,az 1952-1956 közöttire "A csoprtszámok megállapítása és csoportszámos iratkezelést ismertető Útmutató"/B.K.1951, 28.sz./ad jól használható eligazítást. c/ A tényleges ügykörök megállapításához nélkülözhetetlen a szerv iratnanyagának vizsgálata.Ez a munka - az anyag termé­szetétől függően - az egyko±u ügyviteli segédletek/iktató­könyvek, iktatókartonok, stb./, vagy az iratok átnézése útján végezhető el. A részletesen megállapított ügyköröket egy-egy ágazatra vonatkozóé an,annak belső struktúrája szerint táblázat okba kell foglalni. Ezután az iratanyag tanulmányozása alapján meg kell állapítani, hogy melyek azok az ügykörök,amelyek történeti forrásértékkel birnak s igy az őket tartalmazó iratok további megőrzése feltétlenül szük­séges.Ezek esetéhen az iartok alapos tanulmányozásával azt is meg kell állapítani,hogy megőrzendő ügykör milyen fokon,melyák szervnél tartandó meg. Az ügykörök közül a fentiekhez kapcsolódóan kiiuke kell jelölni a selejtezendőket,megjelölve azt,hogy a selejtezés melyik fokon/il­letve milyen tanácsszinten/- esetleg minden fokon - szükséges. Az ügykörök ilyen értékelése és csoportositása után vaósul meg az ágazati vizsgálat történeti szem lélete és az iratok további meg­őrzése és begyűjtése szempontj^o^^utatkozó nagy haszna

Next

/
Thumbnails
Contents