Iratértékelés, illetékesség

Ort János: Szempontok a Fővárosi Tanács és a kerületi tanácsok vb gyámhatósági, gyermek-, ifjúságvédelmi szervei és intézetei (1950-1966) iratainak levéltári értékeléséhez. • 1967. [LSZ 1967/2. 323-349. p.]

-324 -ri értékhatár alá eső irattárak kérdéseinek szabályozásáról kiadott 1957- évi LOK utasítás /tervezet/ értelmében mintairattárak.kijelö­lése indokolt. S bár az utasitás-tervezet kívánatosnak látta, hogy a mintairattárak selejtezését egyelőre teljes egészében a levéltá­rak vállalják magukra, megállapíthatjuk*hogy a fővárosi területi le­véltárak által ilyenféle selejtezés eddig nem került megvalósítás­ra. A numerikus rendszerű ügyviteli irattárak helyszínen történő át­válogatása a levéltárak számára megoldhatatlan feladatot jelentene. Gondolnunk kell tehát a források kiválasztásánál a szocialista ne­velés-állami gondozás fejlődése sokrétű forrásanyagának meghagyása mellett olyan minimumok kijelölésére, mely iratanyagot megterhelés nélkül az intézetek maguk is kiválaszthatják és a szocialista neve­lésügy intézeti hagyományai kialakításánál is számbajövő saját le­véltárképzésük 'előmozdításával megőrizhetik. Mindennek előfeltétele az iratkezelés, irattári fegyelem további fejlődése, ami legbizto­sabb alapja vagy záloga lehet a levéltári források kiválasztásának s megőrzésének is. A források értékelésénél végül figyelembe kell vennünk az irányí­tó szerveknél is meglévő forrásértékű iratokat, melyek külön #Üfci** rálására a tanácsi selejtezési utasítás csupán ügyviteli ágazatok­ra bontott ügykörjegyzékei nem térhettek ki. Különös figyelmet ér­demelnek az állami gondozattak és kiskorú gyámoltak ügyeiben ke­letkezett stb. tömeges ügyviteli iratok, amelyeknél a személyi-csa­ládi érdekű források megtartását a selejtezési utasítás az ügyirat egyes részei'kiválogatásával általánosan biztosítja. A selejtezési utasítás vonatkozó előírásai az 1950 utáni időszakra hiányosak s át­veszik a selejtezési gyakorlatban meghonosodott korábbi értékelése­ket. Az őrzési-selejtezési határidők és forrásértékelés'fő kérdései e körül csoportosulnak, s ezek eldöntése adhat szempontokat a jövő­beni irattári tervek, az iratkezelés szabályozásának elkészítéséhez. Érvényben lévő tanácsi ügyiratkezelési szabályzatunk az ügyiratke­zelés fogalomkörébe sorolja a selejtezést is. Selejtezési szempon­tok azonban a szorosan vett iratkezelésben alig jutnak érvényre, nincsen összhang ezen a területen, ami'pedig a tanácsi feladatkörök és aktatermelés bővülésével egyre több problémát vet fel, s a gya­korlatban a selejtezések megrekedését is előidézte. S bár nem lehet célunk, munkánk összefüggéseiben és ügycsoportositásában a selejte­zés-iratkezelés összhangba hozása általános formái vagy fokozatai kérdéseit is érinti. A fővárosi tanácsok vb. gyámhatósági, gyermek- és ifjúságvédelmi szervei és intézetei a következők: A Fővárosi Tanács VB Oktatási Osztálya Gyámügyi- és Gyermekvédelmi Csoportja 1954-461, /A gyámügyek előbb az Igazgatási ill. Közegész­ségügyi és Népjóléti Osztály szervezetébe tartoztak./

Next

/
Thumbnails
Contents