LEVÉLTÁRTUDOMÁNY
Oláh András Pál: A telekkönyvtől az ingatlan-nyilvántartásig. Levéltári Szemle, 71. (2021) 3. 5-23.
7 2021/3. ▪ 5 – 22. viszonyok, ellehetetlenítve minden fejlődést.11 Ezen társadalmi, gazdasági kihívás megoldására mind II. József, mind II. Lipót király kísérletet tett, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Végül 1844-ben, a reformkori országgyűlések során kerületi bizottmány választásával elrendelték a telekkönyvi kérdés átfogó, törvényi rendezését. Ennek az eredménye lett az 1847. évi telekkönyvi törvényjavaslat,12 egy öt törvény tervezetből álló reformcsomag.13 A feudális birtok- és jogviszonyokat az 1848. évi áprilisi törvények számolták fel,14 azonban a történelmi események oly sok hasonló polgári jogi kezdeményezéssel együtt ezt is elsodorták. A szabadságharc bukását követően az 1849–1861 közötti időszakban a jogi szabályozások kizárólag pátensekkel, miniszteri rendeletekkel, utasításokkal, helytartótanácsi rendelkezésekkel történtek. Furcsa paradoxon, mégis a neoabszolutizmus időszakára tehető az első olyan jogszabályok megszületése, amelyek a magyar telekkönyvi rendszer alapját képezték. Első lépésként az 1850. január 14-én kelt császári teljhatalmú polgári biztos által kiadott hirdetés15 elrendelte a járási bíróságoknál ki alakítandó telekkönyvi rendszer bevezetését minden magyarországi ingatlan kapcsán. Az új telekkönyvi rendszerbe minden ingatlant belefoglaltak, kivéve a nemesi birtokokat. Az egyes ingatlanokról felvett nyilvántartási lapokat, azaz fóliumokat telek,- és betáblázási könyveknek nevezték el. Ezt követően a tárgyra vonatkozóan még számos rendelet született, melyek mindegyike fontos részszabályokat vezetett be. A legfontosabb az 1855. december 15-én kelt telekkönyvi rendtartásról szóló igazságügyminiszteri rendelet volt.16 Az 1853. március 1-vel hatályba lépett Oszt rák Polgári Törvénykönyv szellemében a feudális jogi viszonyokkal is igyekeztek végleg leszámolni, Magyarországon például úgy, hogy a nemesi birtokokat is kataszterbe kellett foglalni.17 1853. március 2-án pedig végrehajtási parancsokat bocsátottak ki az úrbéri viszonyok felszámolására.18 A telekkönyvi rendtartásról 11 Nagy, 2012: 8. 12 „A nemesi fekvő javak telekkönyvéről és betáblázásáról szóló javaslat” címen. Lásd: Nagy, 2012: 9. 13 Vö. Matúz, 2003: 519. Ezt megelőzően az adóssági követelőségek elsőbbség végetti betáblázásáról szóló 1840. évi XXI. tc. fontos alapelveket rögzített már a telekkönyvezés lefolytatása kapcsán. 14 Az úrbériséget az 1848. évi IX. tc., az ősiséget pedig az 1848. évi XV. tc. számolta fel, majd ezt megerősítette quasi végrehajtási rendeletként 1853. március 2-i kettő nyílt parancs. Az ősiség jogintézményét felszámoló törvénycikk utasította a minisztériumot a polgári törvénykönyv megalkotására, de ez már az események alakulása miatt nem teljesedhetett ki a forradalmat követően a szabadságharc miatt. Lásd: Matúz, 2003: 519–520. 15 „A járási bíróságoknál vezetendő telek- és betáblázási könyvek” címen. Lásd: Nagy, 2012: 11. 16 Matúz, 2003: 519–520. 1852. november 28-án nyílt parancsban elrendelték az Osztrák Polgári Törvénykönyv bevezetését, mely az egész osztrák birodalomban elővezette a polgári átrendeződés jogi alapjait. 17 Az 1853. április 18-i igazságügyi rendelet rendelte ezt el a koronaországok telek- és betáblázási könyveinek készítésének előmunkálataként. Lásd: Matúz, 2003: 520. 18 Az 1853. február 16-i keltezésű, a polgári törvényhatósági szabályokról szóló nyíltparancs részben a megyei hatáskörű törvényszékek, részben a járási telekkönyvi hivatalok, mint járásbíróságok hatáskörébe rendelte a telekkönyvezést, amely nem is változott meg egészen az egységes ingatlan-nyilvántartás bevezetése körül felállított földhivatali hatáskör bevezetéséig. Lásd: Matúz, 2003: 520. A telekkönyvtől az ingatlan-nyilvántartásig
