Hungarica-kutatás

Csortán Ferenc: bukaresti magyarok a két világháború között az emlékiratok és a visszaemlékezések tükrében. LSZ 58. (2008) 1. 34-40.

fejeztem az egyetemet. Rendesen heti egy-két összejövetelt tartottunk, ezeken klub-jellegű együttléten kívül időszerű dolgokat beszéltünk meg, irodalmi zsengék kerültek bemutatásra és néha kivesézésre. Itt kerültem össze Szemlér Ferivel, ki aztán jó barátom lett. (...) Feri rövidesen belső tagja lett szűkebb társaságunknak. Minthogy nagynénje Tőkés Ernő bukaresti református esperes felesége volt"1

6

. Két év múltán (tehát 1926-ban) „felmerült egy diákotthon létesítésének gondolata. A magyar diákok száma akkor már meghaladta a százat. Képzőművészek, gazdászok, mérnökjelöltek egészítették ki a létszámot. Igen soknak nem engedte meg anyagi helyzete a városban bérelnie lakást, más diákotthonokban nem kaptak helyet, ösztöndíjakról szó sem lehetett. A diákotthont persze nem lehetett volna létrehozni Kányádi Béla bukaresti élelmessége nélkül. Bár az elnök én voltam, valójában mindent ő intézett, idegen tollakkal ékeskedném, ha magamnak akarnám érdemül betudni a diákotthon létrejöttét. Kányádi bérbe vett egy régi, földszintes, nyolcszobás házat - Str. Leonida 25. A bérösszeget abból hoztuk ki, hogy azok is beköltöztek, akiknek a városban volt szobájuk — így én is, — de itt is ugyanazt a bért fizettük a közös szállásért, mint a városban a hónapos szobáért. A diákotthonban 25 hely volt, ilyenformán ebből 10-12 ingyenes helyet nyertünk. A bútorzat egészen olcsó és kezdetleges volt: vaságyak deszkával és szalmazsákkal, festetlen asztalok és székek. Szekrények csak később kerültek, szintén festetlen fenyőfából valók, mindenikünknek egy-egy félszekrény - a bálok jövedelméből. Ámbár ebben nem vagyok egészen biztos, mert Kányádinak lehettek más pénzforrásai is, melykről bölcsen hallgatott, és amelyek után - éppen ilyen bölcsen - magam sem érdeklődtem. Nemsokára megszerveztük a főzést is, Tuzson úrnak (...), aki a >házgondnok< címet viselte, a felesége főzött, önköltségi alapon. Ebédlőül a tanulóterem szolgált, az alagsorban "l7

. A létrejött szervezetnél hamarosan jelentkeztek a hivatalos erdélyi magyar politika szereplői is. „Attól kezdve nem telt el hét, hogy meg ne látogatott volna egy-egy közéleti férfiú, így Majláth püspök, gróf Bethlen György, a Magyar Párt elnöke, dr. Gyárfás Elemér (...) , dr. Willer József a Magyar Párt titkára (>esze<) (...) segíteni egyiknek sem jutott eszébe. "'8 Egy időben „ a diákok ügyeivel szívesen foglalkozott a temesvári dr. Tornya Gyula ügyvéd, de rövidesen, jóllakván a szerepléssel, elhagyta a fővárost"1

9

. A magyarpárti (illetve a Károly-diktatúra idején a magyar népközösségi) képviselők ápoltak bizonyos kapcsolatokat a diákokkal. Ennek gyakorlati hozadéka is volt. így amikor 1939-ben egy kolozsvári egyetemi hallgatónál végzett házkutatás kapcsán letartoztattak egy bukaresti diákot, levelezőtársát Bukarestből Zilahra, majd a kolozsvári Haditörvényszékre vitték. A népközösségi Winkler képviselő közbelépésére a hatóság bánásmódja a korábbihoz képest emberségessé vált, majd a letartóztatott helyzete gyorsan tiszázódott. A Magyar Népközösség támogatását szimbolikusan is kifejezte, hogy egyik vezetője, Inczédy-Joksmann Ödön, résztvett az 1940. évi diákbálon.20 16

NAGY, 96-97. 17

NAGY, 102-103. 18

NAGY, 103-104. 19

NAGY, 104-105. 20

„N-aveam altceva decát §coala", Rostás Zoltán beszélgetése Póti Gézával. In: ROSTÁS, 381 38