Hungarica-kutatás

Oross András: Osztrák–magyar közös digitalizálási projekt. Levéltári Szemle, 70. (2020) 2. 84-96.

95 2020/2. ▪ 84 – 96. A 2019. évben a BMLK közel 100 000 felvétel digitalizálását tudta végrehajtani az MNL által kezelt szakmai költségvetés terhére. Ha minden a terv szerint alakul, akkor ezt a számot az idei évben is sikerül újra elérni. A BMLK a Bécsben elkészített digitális felvételeket minden esetben eljuttatta – az előírás értelmében – az MNL részére, továbbá átmásolta az Osztrák Állami Levéltár szervereire is. Tegyük hozzá: az MNL az Osztrák Állami Levéltárban eredetiben őrzött és má­solatban a saját állományában meglévő mikrofilmekből 2017–2020 között már közel 400 000 felvételt digitalizáltatott, ezzel igen jelentősen járult hozzá ennek a közép­európai jelentőségű projektnek a sikeréhez. Jelen sorok írója kb. 300 000 felvétel átnézését és átnevezését hajtotta végre, így a tapasztalatokat a munka során szerzett benyomások alapján írja. A mikrofilmről történt digitalizálás során nagyon fontos utólagos tapasztalat volt, hogy digitalizálás előtt a mikrofilmek minőségét ellen­őrizni szükséges. Pl. a Hoffinanz kötetek 2005-ben elkészített mikrofilmjei esetében a sok életlen felvétel miatt, több oldal pótlására is szükség volt, amit a levéltári de­legátus saját fényképezőgéppel hajtott végre (295–457. kötetek). Összesen további 38 olyan kötet volt viszont, amelyek esetében inkább az újra digitalizálásra került sor, mert annyira sok életlen vagy elmosódott felvétel volt bennük. Ha már a teljes felvételszám 20%-a rossz minőségű volt, akkor inkább az újbóli felvételezés mellett döntöttünk. A mikrofilmek digitalizálása után pedig az egyes fájlok átnevezésével párhuzamosan kiszűrhetők a felesleges felvételek, amelyek csak terhelik a rendszert (üres oldalak, duplumok). A Magyar Nemzeti Levéltár és az Osztrák Állami Levéltár által az egykori közös hivatalok segédkönyveiről készített digitalizált és online közzétett felvételek (2020. július 31-ei állapot) Osztrák–magyar közös digitalizálási projekt MNL Felvételszám (kerekítve) ÖStA Felvételszám (kerekítve) Online Hoffinanz index- és laj st­romkönyvek (mikrofilm) 203 000 Hoffinanz Bücher (erede­tiről digitalizált) 290 000 Igen Hoffinanz kötetek (hibás mikrofilmezés miatt újonnan felvett kötetek) 18 000 Staatsrat index- és lajst­romkönyvek (mikrofilmről digitalizált 1769–1795) 71 000 Staatsrat Bücher (mikrofilmről digitalizált): 1761–1768, 1796–1817 93 000 Igen

Next

/
Thumbnails
Contents