Hungarica-kutatás
Bicsok Zoltán: Családi archívumok a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának őrzésében. Levéltári Szemle, 65. (2015) 2. 27-
Bicsok Zoltán Az 1948 júniusában elfogadott 119. számú törvénnyel a kommunista hatalom előbb államosította a nagyipari, a szállítási és a bányavállalatokat, majd következő év tavaszán sor került a földtulajdon államosítására is. 1949. március 2-án a Földművelésügyi Minisztérium kiadta a 83. számú rendeletet, amely módosította az 1945. évi 187. számú földtörvény egyes rendelkezéseit. Eszerint államosításra kerültek az agrártörvény által 1945-ben meghagyott birtokok, mindenféle ingó és ingatlan javaikkal együtt. A törvény 4. szakasza arról rendelkezett, hogy akik megakadályozzák, vagy megpróbálják megakadályozni a kisajátítást (eltitkolják, vagy elrejtik javaikat, félrevezetik a hatóságokat, hamis adatokkal szolgálnak, kárt tesznek vagyonúkban vagy elidegenítik azt), 5—15 évi kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélhetők. „1949. március 2-áról 3-ára virradóan, húshagyókedd utáni éjjelen, az egész országban, ugyanazon időben összeszedték, és kényszerlakhelyre hurcolták a földbirtokosokat. Az elhurcoltak között újszülöttől kezdve 80 éves öregekig minden korosztály képviselve volt. ”66 Az érintett családokat az öt erdélyi kényszerlakhelyközpontba szállították: Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Nagyenyedre, Gyulafehérvárra vagy Balázsfalvára, esetünkben leginkább az első kettő valamelyikébe. A kényszerlakhelyre hurcolás országosan kb. 3500 családot érintett — ezek jelentős része erdélyi (fő)nemesi család volt, de számos kisbirtokos- és kereskedőcsalád is hasonló sorsra jutott. Többségüknek a 83. számú rendelettörvény alkalmazása teljes vagyonelkobzást és kényszerlakhelyet jelentett, a háromszéki fölbirtokosokkal azonban még súlyosabban elbántak: másfél évi sepsiszentgyörgyi kényszerlakhely után őket a dobrudzsai rizsföldekre, kényszermunkára hurcolták. Az intézkedés „jogi alapja” a rendelet fent említett 4. szakasza volt, azzal az indoklással, hogy akadályozták a szocialista mezőgazdaság megteremtését, és erre bujtogattak a parasztok körében is. A kényszerlakhelyre hurcoltak hosszú éveken keresztül nyomorogtak egészségtelen lakásokban, fáskamrákban, pincékben. Állami munkahelyet nem kaptak, így a szerencsésebbek nyelvórákat adtak, mások cselédnek álltak, napszámosként dolgoztak. Gyermekeiktől megvonták a továbbtanulás lehetőségét, vág}- a már sikeresen felvételizett egyetemistát pusztán a származása miatt eltanácsolták az egyetemről. Tizennégy év után, az 1963. augusztus 23-án megjelent 469. számú belügyminisztériumi rendelet hatálytalanította az 1949. évi 83. számú rendeletet, feloldva a kényszerlakhelyet. A Székely birtokos családok iratgyűjteménye az 1949. március 2-án otthonaikból elhurcolt és kényszerlakhelyre telepített székelyföldi (fő)nemes, földbirtokos, kereskedő és értelmiségi családok egy részének a levéltárait (illetve a legtöbb esetben csupán levéltártöredékeit) tartalmazza. Az iratok eredetileg a marosvásárhelyi Levéltár őrzésében voltak, 1992-ben kerültek a Csíkszeredái Levéltárba, a következő években történt a rendezésük és cédulázásuk, majd sokévi szünet után elkészült a leltárjegyzék is, 2014- ben váltak először kutathatóvá. A kényszerlakhelyre telepítettek visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy lakásaik lefoglalásával ingóságaik nagy részét elveszítették, a legtöbb esetben családi levéltáraik is szétszóródtak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy néhány családi és személyes archívum(töredék) mégis megmaradt. Az alábbiakban ezeket a gyűjteményeket ismertetem. Eltérő életformájú és társadalmi pozícióban lévő, más-más anyagi háttérrel és kul“Gál, 1996. 24. 40
