Hungarica-kutatás
Bicsok Zoltán: Családi archívumok a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának őrzésében. Levéltári Szemle, 65. (2015) 2. 27-
KILATO Bicsok Zoltán CSALÁDI ARCHÍVUMOK A ROMÁN NEMZETI LEVÉLTÁR HARGITA MEGYEI HIVATALÁNAK ŐRZÉSÉBEN A magyar, és azon belül az erdélyi családtörténeti érdeklődés kezdetei több évszázados múltra tekintenek vissza, az első genealógiai jellegű feljegyzések, nemzedékrendek, ősfák és „családfák” még a kora újkorban megszülettek, nem tudományos, sokkal inkább jogbiztosító célzattal, jellemzően földbirtokos családokban. Ezek még sok esetben hiányosak, hiszen eleve nem tartalmazzák azokat a családtagokat, akikkel nem kell számolni egy-egy birtokmegosztás kapcsán, és számos pontatlanságot, hibás adatot is tartalmazhatnak, hiszen szerzőik (jellemzően a jogügyletekben érdekelt családtagok) a távolabbi felmenőkre vonatkozóan legtöbbször csak a családi legendáriumra, a szájhagyományra támaszkodhattak. A gyakorlati hasznosságon túlmutató, tudományos igényességgel írt első erdélyi családtörténeti munkák is nemesi származású szerzők tollán születtek meg — gondolhatunk Mikola lMs^ló 1701 és 1730 között kiadott munkáira, v^gy Mpor Péier 1727-ben írt „Lusus mundi” című művére (1863, magyar fordításban 1910-1911). A módszeres családtörténeti kutatások úttörői úgyszintén nemesi családok sarjai voltak: Kemény József és Mi ke Sándor a 19. század derekán hatalmas energiával állították össze kéziratos családtörténeti munkáikat, illetve pecsét- és kéziratgyűjteményeiket, ezzel egy időben jelent meg Kó'váiy László „Erdély nevezetesebb családai” (1854) című munkája és Lá^ár Miklós „A gróf Lázár család” (1858) című monográfiája. A század második felében megélénkült magyar genealógiai kutatás legmonumentálisabb eredménye Nagy Iván „Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal I—XII (1857—1868)” című munkája volt, amely a teljesség igényével dolgozta fel a nemesi családok múltját. Hogy milyen fokozott érdeklődést mutatott a nagyközönség a történettudomány eme ága iránt, azt jól jelzi az a tény is, a századforduló éveiben már családtörténeti folyóiratok is megjelentek (Családtörténeti Értesítő, Genealógiai Füzetek). A 20. század első harmadának legjelentősebb enciklopédikus jellegű munkája Kempelen Béla „Magyar nemes családok I—XI (1911—1932)” című műve volt. Ugyanezen szerzőtől jelent meg a „Magyar nemesi családkönyv” (1927) és a „Magyar főrangú családok” (1931). Ebben az időszakban — a második világháborúig terjedően — jelentek meg a nagy családmonográfiák is, amelyek egy-egy erdélyi főnemesi família történetét 27
