Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Mikó Zsuzsanna: A levéltárak jövőképe 1949-ben és 2019-ben. Levéltári Szemle, 70. (2020) 4. 64-74.
71 2020/4. ▪ 64 – 74. 7. Legitimáció: A levéltáraknak meg kell mutatniuk az állampolgárok számára a hasznosságukat főként azzal, hogy fejlesztik és bővítik a közönségkapcsolataikat, széleskörű tájékoztatást nyújtanak az általuk őrzött adatok és információk felhasználási lehetőségeit illetően, valamint céljaiknak megfelelően orientálják az informatikai fejlesztői, forgalmazói és tudományos szektor szereplőit. A NARA jövőképe A National Archives (Nemzeti Levéltár, hivatalosan „National Archives and Records Administration” – NARA) az Egyesült Államok nemzeti levéltára jövőképét és szakmai célkitűzéseit négyévente kiadott tervdokumentumban, az ún. Stratégiai Tervben teszi közzé. Az aktuális négyéves szakmai terv (Strategic Plan 2018–2022 ) egyik kiemelt célkitűzése a következő: „Vezető szerepet kívánunk betölteni a levéltári és információkezelési szektorban, annak érdekében, hogy a levéltárak dinamikusan fejlődjenek az elektronikus környezetben. Elfogadjuk az elektronikus információ primátusát a munkánk minden területén, és vezető szerepünket is ezzel összhangban kívánjuk érvényesíteni.” A dokumentum négy stratégiai területet határoz meg a 2018–2022 közötti időszakra: 1. A hozzáférés megkönnyítése (Make Access Happen) Ennek érdekében a levéltári anyag feldolgozási szintjét kívánják növelni szabványosított feldolgozási és ellenőrzési eljárások teljes körű alkalmazásával, valamint teljesítményértékelési rendszer használatával. Új alkalmazásokat kívánnak fejleszteni az elektronikus levéltári anyag feldolgozására a korszerűsített Electronic Records Archive 2.0 információs rendszerben. Célul tűzik ki a legújabb technológiák alkalmazását, úgymint a fejlett keresőeszközök (advanced search), amelyek rövid idő alatt nagyszámú elektronikus irat automatikus feldolgozását teszik lehetővé. Emellett a levéltári anyag digitalizálásában is ambiciózus célokat fogalmaztak meg: 2024-ig a NARA 500 millió oldalnyi iratot kíván digitalizálni és online elérhetővé tenni a nyilvánosság számára a Nemzeti Levéltári Katalóguson (National Archives Catalog ) keresztül. 2. Kutató- és ügyfélszolgálat fejlesztése (Connect with Customers) Ennek érdekében tervezik az indikátorok és szabványok felülvizsgálatát az állampolgári kérelmek hatékony és időben történő megválaszolásához. Olyan új mutatókat fejlesztenek és alkalmaznak, amelyek növelik az általános ügyfél- és kutatói elégedettséget. Ki akarják alakítani a teljes körű elektronikus ügyintézést a papíralapú iratkezelés és más off-site megkeresések online megoldásba történő migrációjával. 3. Legitimáció növelése (Maximize NARA’s Value to the Nation) E cél érdekében 2019-től a NARA a szövetségi ügynökségek legalább évi 10%-ánál A levéltárak jövőképe 1949-ben és 2019-ben