Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - A Magyarországi Református Egyház Levéltárai (Hudi József—Szabadi István)
HUDI József-SZABADI István A Magyarországi Református Egyház LEVÉLTÁRAI Rövid történeti áttekintés A magyarországi református egyházszervezet a reformáció hatására aló. század második felében, a 17. század elején alakult ki, egységesülési folyamata azonban több évszázadot vett igénybe. A késő középkorban, kora újkorban válságba kerülő társadalomban kezdetben a lutheri reformáció terjedt el. A helvét hatások évtizedekkel később jelentkeztek, melyek közül a kálvini irányzat vált meghatározóvá. A kálvini tanok terjedését a meggyengülő állam- és katolikus egyházszervezet, a török hódítás, az ország három részre szakadása és az oszmán hatalom vallási semlegessége, „toleranciája” egyaránt előmozdította. A kulturális forradalomnak is nevezhető változások következtében a század végére az ország lakosságának mintegy 80%-a a protestantizmus híve lett. A kálvini irányzatot valló gyülekezetek a katolikus egyházszervezetet mintának tekintve egyházmegyékbe, az egyházmegyék egyházkerületekbe tömörültek. A magát utóbb „népi egyháznak”, „magyar vallásnak” is nevező református egyház alulról szerveződött, az egyes szinteken tisztségviselőit (lelkész, esperes, püspök) maga választotta, míg a hierarchikus felépítésű katolikus világegyházat továbbra is Rómából irányították, és a tisztségeket kinevezéssel töltötték be. A 17. században a Habsburg-adminisztráció által támogatott katolikus megújulással szemben megszerveződtek a presbitériumok (egyháztanácsok), amelyek a világi elemet is bevonták az egyház igazgatásába. Az első presbitérium Pápán alakult meg 1617-ben. A református egyházkormányzat a polgári és nemesi patrónusok támogatásával eredményes önvédelmi harcot vívott az egyház fennmaradásáért. Bár a katolikus egyház 17—18. századi látványos előretörése következtében a református egyház súlyos veszteségeket szenvedett, és kisebbségi helyzetbe került, nemcsak fennmaradt, hanem a Türelmi rendelet (1781) után megerősödött, és új virágkorát élte. A modern egyházi élet alapja az 1790—1791:26. te. lett, amely a király felügyeleti jogának fenntartásával biztosította a protestáns egyházak autonómiáját. A református egyházkerületek maguk határozták meg belső rendjüket és működésüket, iskoláik és intézményeik működésének kereteit. Érdekeiket a magyarországi és bécsi kormányzati szerveknél vallási ügyvivők (ágensek) képviselték, akiknek fizetését közösen biztosították. A budai zsinat (1791) iktatta törvénybe az egyetemes konventi gyűlések rendszeresítését, bár a törvénykönyvet a király nem szentesítette, így a debreceni zsinatig a konventnek nem volt törvényes alapja és pontos hatásköre. A négy magyarországi egyházkerület közti együttműködést az 1790-es évektől a közös tanácskozások, az évente tartott pesti generális konventi ülések és azok határozatai biztosították. A református konventnek nagy szerepe volt az egyházigazgatás, iskolaügy egységes normáinak kidolgozásában, az egyházi érdekek képviseletében. A polgári kor egyházalkotmányát, egyház szervez étét és működési rendjét a debreceni zsinat (1881) fogadta el. Ennek nyomán valósult meg a négy magyarországi és az erdélyi egyházkerület uniója. A református levéltárak ügye a 18. századig gyakorlati kérdés volt, melyre gyakorlati válaszok születtek. A lelkészek, esperesek, püspökök, főjegyzők maguk kezelték irataikat, melyeket hivataluk megszűntével utódaik vettek át, azokat új szolgálati helyükre költöztették. A háborúk, gyakori tűzvészek, az egyházüldözés és az emberi gondatlanság miatt a kora újkori iratoknak csak töredéke maradt fenn. Bethlen Gábor a Debreceni Református Kollégiumnak adja Szepes falu dézsmáját, 1714 104
