Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések

Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - Hadtörténelmi Levéltár (Farkas Gyöngyi)

A Bécsi Kirendeltség kormányközi megállapodás alapján az Osztrák Hadi­levéltárban a magyar állami érdekek képviselője. Rendeltetése a két állam kö­zös szellemi tulajdonát képező, 1526 és 1918 között keletkezett hadtörténeti dokumentumok megőrzése, szakszerű kezelése, valamint a tudományos fel­dolgozás kérdésében és a harmadik országbeli igények elbírálásában való köz­reműködés és érdekképviselet, továbbá a Hadtörténeti Múzeum képviseleté­nek szükség szerinti ellátása. A Hadtörténelmi Levéltár alapjában 1740-től, a magyarországi állandó hadszervezet felállításától napjainkig gyűjti a magyar katonai iratokat. Őrizetében jelenleg 14 fondfőcsoportban 4004 iratképző katonai szervezet és személy iratanyaga található. Ennek összesített mennyisége mintegy 7300 iratfolyóméter. Az országos katonai hatóságok közül kiemelhető a General Commando für Ungarn, a cs. és kir. IV. hadtest, a m. kir. Honvédelmi Minisztérium, a m. kir. Honvéd Főparancsnokság, és a m. kir. Honvéd Vezérkar főnökének hivatala. A katonai területi hatóságok iratai közül említésre méltók a két világháború harcaiban részt vett magyar csapatok iratai. A katonai igazságügyi szervek közül különös forrásértéket képviselnek a cs. és kir. hadbíróságok 1802 és 1867 közötti fondjai, a cs. és kir. aradi rend­kívüli katonai törvényszék 1849-es irategyüttese, valamint a m. kir. szegedi honvéd törvényszék nagy mennyiségű anyaga. A gyűjtemények fondfőcsoportban találjuk a katonai személyek működésé­vel, életével kapcsolatos iratokat, a török elleni háborúk, a Rákóczi szabadság­harc, valamint az 1848—49. évi forradalom és szabadságharc hadműveleti iratait. A VIII-XIV fondfőcsoportban a Magyar Néphadsereg iratai találhatók. A Magyar Királyi Hadtörténelmi Levéltár levélpapírjának részlete Az 1945 utáni Magyar Honvédség, majd a Magyar Néphadsereg iratai a Központi Irattárból kerültek és kerülnek Levéltárunkba. Az egyes fondok anyaga általában évenként széttagolva érkezik, 1967-ig titkos és nyílt iratso­rozatra bontva, utána egységesen. Sajnos, jelenlegi személyi feltételeink nem tették lehetővé minden irategyüttes levéltári szempontok szerinti átrendezé­sét, így az irattár által átadott iratanyag többsége jelenleg is a fondképzők ál­tali leadás sorrendjében található. Ezért gyakori probléma, hogy az adott évi iratanyagban a korábbi (esetleg későbbi) évek iratai is szerepelnek. A kutatás és tájékozódás megkönnyítése érdekében összevont mutató készült, amely­ben fondképzők szerint találhatóak összegyűjtve az iratok jelzetei. Ebben a mutatónkban az 1945 és 1979 közötti évek jegyzékeit szerepeltettük. A kuta­tást segíti az MN-Különgyűjtemény elnevezésű tematikus gyűjteményünk is, amelyben — többek között — az 1945 utáni magyar hadsereg történetére vo­natkozó tanulmányok, csapattörténeti könyvek, dicsőségkönyvek találhatóak, valamint itt nyert elhelyezést az 1956-os forradalom és szabadságharc külön kezelt iratanyaga. Fontos szerepet töltenek be mikrofilmtárunk anyagai. Egyrészt a régi, rosszállapotú, illetve a fokozott védelem alatt álló iratainkat ma már csak biz­tonsági mikrofilmeken kutathatják az érdeklődők. Másrészt a mikrofilmezés lehetővé tette a külföldön levő, de a magyar történelem szempontjából fontos dokumentumok itthoni tanulmányozását a magyar kutatók számára. A mikro­filmezésnek ez a funkciója különösen fontos a Hadtörténelmi Levéltár számára, hiszen az 1918 előtti magyar vonatkozású katonai iratok többsége továbbra is a bécsi Kriegsarchivban található. Jelentős a Hadtörténelmi Levéltár mozgófilm gyűjteménye. Az itt őrzött ka­tonai híradók, szakmai és politikai oktatófilmek, történelmi filmösszeállítások bemutatják az adott kor politikai és katonai vezetőit, kiemelkedő eseményeit, a hadsereg felszereltségét, haditechnikáját. Mindez felbecsülhetetlen forrásul szolgál a politika- és hadtörténet, továbbá a technikatörténet kutatói számára. Mozgó filmtárunk 17158 tekercsből áll, és 8 millió mikrofilm-felvételünk van. Hangtárunk mintegy 300 hangfelvételt tartalmaz jobbára magnó kazettán. An­­notált fondjegyzékünk 2002-ben jelent meg. Gyűjteményeinkben való eligazo­dáshoz eddig 100-nál több különböző szintű és fajtájú levéltári segédlet készült. 79

Next

/
Thumbnails
Contents