Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések

Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - Városi Levéltárak (Bana József) - Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár

Városi Levéltár és Kutatóintéze t Székesfehérvár

Székes fehérvár Megyei Jogú Város Levéltára 1992. február 15-én alakult újjá, s a rendszerváltást követően a hajdani városi levéltári intézmények közül elsőként szerezte vissza önállóságát. Korábban, 1950-től a Székesfehérvár városi és Fejér megye levéltári intézményeit összevonva Székesfehérvári Állami Levéltár néven működtették 1968-ig. A megye felügyelete alá tartozó intézmény ezután Fejér Megyei Levéltár néven működött tovább. A városi iratanyag a városháza alagsorából, valamint a ferences rendház pincéjéből csak 1970-ben került át a megyei levéltár István téri épületébe. 1992 óta a szervezeti önállóság helyreállításával Székes fehérvár városa a korábbi magyar és európai joggyakorlatot követve ismét tulajdonosi jogokat gyakorol saját, valamint jogelődeinek iratanyaga felett, s biztosítja azok őrzését. A levéltár gyűjti Székesfehérvár város feudális, polgári és legújabb kori önkormányzati szerveinek, a közüzemek, gazdasági szervek, ipartestületek, jogszolgáltatási szervek, családok, személyek iratait. A gyűjtemény gerincét a város mindenkori önkormányzatának, illetve egyes korszakokban a várost vezető kinevezett adminisztratív szervnek az iratanyaga adja. Az intézmény székhelyéül a Zichy liget 10. számú épület földszinti helyiségeinek egy részét jelölték ki, valamint a hozzá csatlakozó Honvéd utca 8. szám alatti épület szintén földszinti irodahelyiségeit.

A mintegy 2700 iratfolyóméter mennyiségű dokumentumot őrző intézmény 2014. január 1-jétől átalakult, neve Városi Levéltár és Kutatóintézetre változott. Feladatköre kibővült az Árpád-ház Program székesfehérvári eseményeinek szervezésével, koordinálásával. Az Árpád-kori Székesfehérvár jelentőségére tudományos konferenciákkal (pl. Fehérvár az Árpád-korban; Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon) hívja fel a figyelmet.

A levéltári anyag általános leírása

Székesfehérvár város levéltárát a város törökáltali elfoglalása (1543. szeptember 3.) előtt a magisztrátus megkísérelte elmenekíteni. A források szerint az iratokat az ország nyugati felén szándékoztak elrejteni. Ezt erősíti meg Szamosközy István 1604. február 3-i levele, amely arról számol be, hogy Székesfehérvárról (ahogy Budáról, Pécsről, Esztergomból) Nagyszombatba menekítették az iratokat. Az értékes anyag mégis elkallódott. Ezért a városi levéltár őrizetében lévő legrégebbi irat a város török uralom alóli felszabadulása évéből, 1688-ból származik.

A város levéltárának felügyeletét a török kiűzését követően a József-kori átszervezésig a főjegyző látta el. A város első, név szerint említett levéltárnoka, Zsarnóczay (Zarnóczay) János 1788-tól töltötte be ezt a tisztséget. A levéltár első instrukcióját 1824-ben dolgozták ki. Az intézmény szakszerű kiépítése és megszervezése Moenich Károly és Juhász Viktor nevéhez fűződik. Moenich Károly historiográfiai tevékenységének köszönhető az első tudományos archontológiai írás a város történeti munkák között. 1848—49-es forrásközlései mára már megsemmisült iratok szövegét mentették meg az utókornak. A két világháború közötti időszakban a várostörténet-írás fellendítője, valamint a levéltári forrásközlések fontosságának hangsúlyozója Juhász Viktor levéltárnok volt.

A város tanácsának 1688 utáni tanácsülés! jegyzőkönyvei és tanácsi iratai nagy forrásértékkel bírnak. Fontos források a népösszeírások, a népszámlálási iratok, valamint a végrendeletek. Értékes irategyüttest képez a város Kamarási Hivatalának, Adó-, Árva-, Kapitányi és Telekhivatalának iratanyaga (benne az 1712. év alap felvételeivel, valamint a

II.

József-kori földmérési iratokkal), s a később létrejött Számvevői és Mérnöki Hivatal iratai.

A tanácsülés! jegyzőkönyvek nyelve 1689 és 1790 között a német és a latin, 1791-től a latin, 1814. június 3-tól a magyar volt, bár már a 18. század folyamán sem voltak ritkák a magyar nyelvű szövegrészek. A magyar nyelvet a hivatali ügyintézésben hivatalossá tevő, 1840. évi VI. tc-kel összhangban a város 1843-ban kérelmezte magyar köriratú pecsét használatának engedélyezését az uralkodótól, melyet 1845-ben meg is kapott. Kiemelendő Székesfehérvár Törvényszékének feudális kori iratanyaga (1699—1848), de jelentős értékkel bírnak a későbbi korszakokból a város Kiküldött Bíróságának (1855-1860), valamint Visszaállított Törvényszékének (1861—1871) iratai is. Gazdag Székesfehérvár város Bizottmány! Közgyűlésének iratanyaga is 1848—1849-ből. Az 1848-1849-et követő korszakból a tanácsi és polgármesteri iratok mellett a város szakigazgatási bizottmányainak és szakosztályainak (1849—1872), valamint szabályrendeleteinek gyűjteménye (1851-1944) érdemel említést.

Az 1870. évi közigazgatási rendezés eredményeképpen a szabad királyi város a törvényhatóságú jogú városok közé került. E korszak fontos forrásai a Törvényhatósági Bizottság iratai (1872—1944,1945—50). A közigazgatás rendezéséről szóló, 1929. évi XXX. te. értelmében átalakult a város „belszerkezete”, ami az iratanyag struktúráján is tükröződik.

52