Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Miskolci Állami Levéltár tájékoztatója a tanácsi átadáshoz (136678/1967 LO számra) • 1967.11.18 [136678/1967 LO = MOL XIX-I-4-ab-3-1. tétel]
& it látná el, valamint a levéltári tárolóeszközök / fedőlemez vagy doboz stb./ szükségletét is biztosítaná. A legegyszerűbb műhelyberendezés beszerzése ennek a munkának természetesen előfeltétele. b./ Bár a levéltár iratbegyűjtési kötelezettségének a hátraléka az ötéves terv készítésekor 246o folyóméterre rúgott /az ezévi 3oo fm iratátvétel mellett is a restancia mostanra idenövekedett/, a levéltár a három éves időszakban lényegesebb iratátvételre nem gondolhat, mert a begyűjtött anyag áthelyezése és megfelelő végleges elhelyezése fogja legfőbb gondját képezni. c./ Az esetleges iratanyag áthelyezés elsősorban a rendező és selejtező munka időkeretének terhére végezhető természetesen, őz azt jelentheti, hogy az időszak első felében ez a munka teljesen elmarad. A begyűjtött iratanyag rendezésének befejezése ebben az esetben is lehetséges 197o. végére, mivel a fentebb említett, még középszintig nem rendezett anyagok rendezett aégi szintjének mélyítése és az ezévi iratátvétel lerendezése jelentkezik feladatként. Úgynevezett finom selejtezésre még ebben az időszakban sem gondolhatunk, ez majd a következő ötéves terv elsőrendű feladata lesz. d./ A két legfontosabb levéltári segédlettipus közül a részletes raktári jegyzékek a rendező munka nyomán folyamatosan készültek és készülni fognak fogalmazványban, letisztázásukban azonban jelentős hátramaradás van, elsősorban a tematikai cédulák gépelése miatt. Ennek a hiánynak a pótlása az adminisztrációs időkeretben megoldható lesz. Az iratanyag esetleges koncentrálása kényszeríteni fogja a csomó jegyzékeknek a tényleges raktári állapottal való egyeztetését is. Időben hátráltatni fogja az esedékes fondjegyzék készitést, almaimul szolgál viszont arra, hogy egyfelől a fondjegyzék összeállításához állandó raktári kontroll járuljon, másfelől lehetővé válik raktárilag a fondjegyzékhez alkalmazkodó fondcsöpörtok kialakítása. a./ A levéltári raktárak szétszórtsága magátólértetődően a kutató- és ügyfólszolgálat feladatait neheziti elsősorban. Az iratanyag koncentrálása esetén felényi időkeretben oldható meg a kutatók és ügyfelek kiszolgálásával kapcsolatos kiemelés és visszahelyezés, a koncentrálással jaró munkára fordított idő hosszúiéjáratuan megtérül. Ugyancsak a levéltár áthelyezése oldja meg a különálló kutatóterem kérdését is. Ennek I Magyar Országos 9 1 Lavéltár