Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Békés Megyei Levéltár tájékoztatója a tanácsi átadáshoz (136678/1967 LO számra) • 1967.11.17 [136678/1967 LO = MOL XIX-I-4-ab-3-1. tétel]
I i I Táj ékoztató a Békés Megyei Levéltár fejlődéséről, helyzetéről éa távlati feladatairól Békés megye Gyulán működő levéltára Gyulai Állami.Levéltár néven, önálló intézményként 1950-ben, az 1950* évi 29* tvr. alapján alakult meg, a korábbi vármegyei apparátus részét képező vármegyei levéltár államosításával, s a Művelődésügyi Minisztériumban működő Levéltárak Országos Központja közvetlen irányítása alá került. Bár 1950-ben Békéscsaba lett a megye székhelye, elhelyezési lehetőség hiányában fel sem merült annak gondolata, hogy a levéltárat is átköltöztessék Békéscsabáié. A Gyulai Állami Levéltár 1950-es anyaga csak a nagyértékű, 1715-1943 közötti vármegyei iratsorozatokból és Gyula város dokumentumanyagából állt, összesen mindössze 666 folyóméterre terjedt. A járások, községek, vállalatok, iskolák stb. nagyfontosságú iratai ekkor még keletkezési helyükön voltak s a pusztulás fenyegette jórészüket. A levéltár személyzete 1948-49-ben 4- állandó alkalmazottból és az anyakönyvi munkákhoz a megyei apparátusból időnként kirendelt adminisztrátorokból állt. Az államosítás után 5 állandó dolgozó és egy folyamatosan alkalmazott ideiglenes tisztviselő képezte a sze- j * mélyzetet.« t * Az 1950. évi 29. tvr. a levéltárak gyűjtőkörét nagymértékben kiszélesítette, igy az első években a Gyulai Állami Levéltár fő feladata is a még begyüjtetlen és megőrzésre előirt közigazgatási, | vállalati, banki, intézményi, bíráskodási stb. iratsorozatok felkutatása. beszállítása éa az általában teljesen összekevert, "öm-_ lesztett állapotú anyag alapfokú rendezése és nyilvántartása volt. A lendületes begyűjtés eredményeként 1957 végére 1722 folyóméterre nőtt a levéltár őrizetében lévő anyag. 1960 végén 1815 folómóter volt az összmennyiség. Tia év alatt tehát 18C&al megszaporodott a tárolandó dokumentumanyag, s ezzel a levéltár baktárai túlnyomórészt zsúfolásig megteltek. 1960 óta csak a zsúfoltság még súlyosabbá tételével, nagy„keservesen tudott begyűjteni és elhelyezni a levéltár további 198 folyóméter anyagot. /1966 végéig számitva./ jMagyar Országos! , . oo I MM, / Jíiy-I-lf-b-Á.kHel A 3.6 6W/í^. &T1(Q c"