Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések
A kerületi levéltárak gyűjtőköre és székhelye. • 1952.01.21 [1610-K140-3/1951 LOK = MOL XIX-I-1-h]
tené. A déli Tiszántúl részére egy, az északi Tiszántúl részére ismét egy kerületi levéltár felállítása jelentené a nagyjából egyöntetű levéltári anyag összegyűjtését. ■ ' ' •• í Figyelemmel kellett lenni a jelenleg érvényben lévő közigazgatási rendszerre is, mert ennek révén lehetséges csupán annak biztosítása, hogy Népköztársaságunk Alkotmánya értelmében a dolgozó nép hatalmát gyakorló megyei tanácsok és irtanyagukat későbbi időpontokban átvevő kerületi levéltárak között a megfelelő összhangot minden alkalommal biztosítani tudjuk. Ettől a beosztástól mindössze egy heüjen kellett más szempontokból eltérnünk, Baja város, a bajai és a bácsalmási járás átkapcsolásánál. A javasolt kerületi levéltári gyűjtőkörök megfelelnének :a Tudományegyetem valamint a műszaki egyetemek /Veszprém/ ható körének is. Végül nem voltak figyelmen kivül hagyhatók a közlekedés szempontjai, melyek a levéltárak gyüjtő-utjainál éreztetik hatásukat. 2./ Nagyobb nehézségekkel kell azonban megküzdeni a székhely megállapítások kérdésénél. Jelenlegi, az ötéves terv folyamán hatalmas fejlődésnek elébe néző ipari centrumok, sajnos nem engedik meg, hogy ott külön épületet építsünk, még kevésbbé adnak helyet arra, hogy már meglévő épületet alakítsunk át kerületi levéltár céljaira. Mivel a kerületi levéltárak végleges kialakítása hosszú feladat, ezért a LÓK véleménye az, hogy a levéltárak székhelyét alkalomról-alkalomra kell megállapítani, s igy nem lehet ezt a minisztertanács hatáskörében elvégezni. Ennek a nem elvi jelentőségű kérdésnek eldöntését éppen azért a Közoktatásügyi Minisztérium hatáskörébe utalja a rendelettervezet. t Amennyiben a minisztertanács a,3* §-ban foglaltakat nem tenné magáévá, & 3* §-nak az alábbi módon való szövegezését javasolom: : 3.§. l.sz. kerület székhelye Budapest főváros i 2.sz. ** " Sopron város 3 sz. 11 11 Pécs város 4-.sz. ” M Szeged város 5*sz. " " Debrecen város í-L Orr tf on^ fi 4- n