Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések
A kerületi levéltárak gyűjtőköre és székhelye; szakvélemények. • 1951.10.06-1951.12.12 [1610-K140-3/1951 LOK = MOL XIX-I-18-a]
a, levéltáron kívül tudott volna. De-ne menjünk ilyen messze. Maradjunk csak a magyar közigazgatás szerveinél. Ebben a vonatkozásban ta. nulmányozzuk át egyszer komolyan a Magyar Közigazgatástudományi Intézet 21, számú kiadványát /A magyar közigaz- • gatás szervei 1867-1937. írták: Meznerits Iván és Torday Lajos. Bp. 1937./, amelyből az egyes közigazgatási szakágazatok szervei bontakoznak ki előttünk és mérjük föl ehhez a szervek által működésűk során keletkezett levéltári anyagot. A kerületi levéltárak elképzelt gyűjtőkörének megállapításánál tehát nemcsak új természetű anyagok be* gyűjtéséről van szó, mint az intézetek, intézmények stb., hanem először újdonságként meg kell birkóznunk azzal a föladattal, hogy ne csak a központi, hanem az egyéb közigazgatási szervek anyagát is többletként jelentkező újdonságként kell az állami kerületi levéltáraknak begyüjteniük. Mindehhez járul egy olyan többlet, amely anyagát tekintve is heterogén a közigazgatási anyagtól és ez az úgynevezett üzemi, vállalati /ipari, mezőgazdasági, | pénzügyi,kereskedelmi/ anyag, amelyet én közös gyűjtőnévvel gazdasági anyagnak neveznék. Mindkét anyagból, tehát a nem központi közigazgatás és a gazdasági anyagból kaptunk Ízelítőt az utóbbi hónapok begyűjtései során. Láttuk ezalkalommal, hogy- 4 -