Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések
Sipos András: A magyar önkormányzati és területi levéltárak egykor és napjainkban. Levéltári Szemle, 66. (2016) 4. 5-15.
A magyar önkormányzati és területi levéltárak egykor és napjainkban gazdag városi levéltári állománya miatt két azonos szintű területi állami levéltár létesült: Sopronban, valamint az egyesített megye székhelyén, Győrött. Az új intézmények kezdettől fogva raktári helyhiánnyal küzdöttek, ezért több helyütt is megyei fióklevéltárak létesültek. A területi állami levéltárak illetékessége minden olyan iratra, illetve iratképzőre kiterjedt, amely az adott területen nem tartozott az Országos Levéltár vagy a Hadtörténeti Levéltár illetékességi körébe, de nem önkormányzati levéltárként, hanem a LÓK vezetése alatt álló területi közlevéltárként működtek a továbbiakban. Gyűjtő tevékenységük a közigazgatási szervek iratain túlmenően a jogszolgáltatási, gazdasági, vállalati szervek, a családok, társadalmi szervezetek és iskolák irataira is kiterjedt. Önálló önkormányzati levéltáraknak ebben a rendszerben nem volt helyük, s a korábbi törvényhatóságok és helyi önkormányzatok iratai is a területi állami levéltárak felelősségi körébe kerültek. Jelentős előrelépésként értékelhető, hogy kezdettől fogva nagy figyelem hárult az addig elhanyagolt kisvárosi és községi iratok begyűjtésére. Az erőteljes központosítás egyszersmind egy olyan fejlődési folyamat kezdetét is jelentette, melynek során a területi levéltárak a szó valódi értelmében vett intézményekké alakultak, és működésükben meghatározó szerepet kapott a szakszerűség. Minden központi utasítások szerint történt. Bevezették a kötelező fondrendszert; a LÓK által kiadott útmutatók alapján végezték az iratrendezési munkákat, vezették az alapnyilvántartásokat, leltározták az állományt. A fondnyilvántartás ok és az alapleltárak szigorúan előírt elvi szerkezetet követtek. A területi állami levéltárak (később megyei levéltárak) fondjegyzékeinek 1962 és 1975 között közzétett első sorozata az 1950 után egységes rendszer szerint végrehajtott rendezési és leírási munkálatok eredményét tükrözte. Néhány éven belül már nem elhanyagolható mennyiségű módszertani szakirodalom is rendelkezésre állt. Az 1951-től megjelenő Levéltári Híradó számai sorra adták közre a területi levéltárak tennivalóival és megoldandó problémáival foglalkozó közleményeket, amelyeket számos esetben a megyei levéltárak munkatársai írtak. Az első évek legnagyobb kihívását a háborút s az azt követő zűrzavaros időszakot, az intézményi átalakításokat is átvészelt jelentős mennyiségű irat begyűjtése, pusztulástól való megóvása és biztonságba helyezése jelentette. A területi levéltárak állománya az 1950-es 49,67 folyókilométeres mennyiségről 1960-ra 92,6 km-re növekedett. Ezen iratok számottevő részének eredeti rendje megbomlott, illetve nem állt rendelkezésre hozzájuk segédlet. Új típusú levéltári feladatot képezett az iratképzők irattárai és az iratselejtezések felügyelete. A levéltári szakembergárda ugyanakkor még mindig csekély létszámú volt: míg a Budapesti 1. sz. Állami Levéltár kötelékében 1960-ban 21 fő dolgozott, az összes többi területi levéltár együttesen 111 főt foglalkoztatott (közülük 40 volt diplomás). Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az átlagos megyei levéltárban egy magasan képzett és gyakorlott főlevéltáros volt csupán, aki mellett általában 4-6 különböző feladatokat ellátó kolléga működött közre. Az anyagi feltételek és a tárolási körülmények számos esetben nagyon szerények, vagy éppen kifejezetten nyomorúságosak voltak. Például a Fővárosi 1. sz. Állami Levéltár állományának legnagyobb része a Szent István Bazilika hatalmas, ám nyirkos altemplomában volt elhelyezve, ahová a háború alatt légoltalmi okokból került. (Az itt működő levéltári raktár csak 1991-ben szűnt meg!) 7
