Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]
megóvására tett erőfeszítései nyomán viszont nem következett be lényeges változás. A speciális - a közigazgatási iratokétól részben eltérő - értékelési és rendszerzési szempontok alkalmazását igénylő vállalati és pénzintézeti iratok archiválására 1953-ban megalakult ugyan a Központi Gazdasági Levéltár, de mint intézményt 1962-ben megszüntették, iratait az Országos Levéltár és a területi levéltárak között osztották szét. Az 1956-ban súlyosan károsodott iratok megmentésére Jugoszláviától kapott restauráló eszközökből, valamint az 1895 előtti anyakönyvek mikrofilmjeiért cserébe a mormon egyház által juttatott mikrofilmező felszerelésekből a 60-as évek első felében sikerült megteremteni az Országos Levéltárban a szakterület egyetlen iratvédelmi műhelyét. Ennek kapacitása azonban a magyar levéltári anyag nagyobbik részének egyre aggasztóbb fizikai állapotához képest elenyésző volt. A feltételek biztositása nélkül megszervezett intézményhálózat problémáit súlyosbította még az a negativ hatás is, amit az iratkezelési reformintézkedések kudarca, illetve 1957-ben történt vissza7 vonása az iratkezelésre és az amúgy is zsúfolt irattárakra gyakorolt. Mindez együtt a 60-as évek végére kilátástalan helyzetbe juttatta a magyar levéltárügyet, s különösen a területi levéltárakat. IV. Az 1969. évi levéltári jogszabályok főbb jellemzői A levéltárügy 1969. évi újraszabályozását az iratkezelés általánosan leromlott állapota és a levéltárak katasztrofális helyzete miatt a levéltári szakterület kezdeményezte, illetve kényszeri tette ki. Magára vállalva egyúttal egy tőle addig meglehetősen távol álló feladatot, az iratkezelés szabályozásának koordinálását és a végrehajtás ellenőrzését.