Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Kezelési és ügyviteli szabályzat a vármegyei és thj. városi levéltárak részére - tervezet. 1-4, 6-11. minta. • 1950.01.06 [1612-22/1949 VKM = MOL XIX-I-1-h]

-«* .p szükségesnek, a főlevéltárnok még a költségvetés elkészítése előtt ja­vaslatot tesz fölöttes hatóságának és e javaslat másolatát megküldi fe­lettes szakhatóságának. III. fejezet. A levéltár anyaga* 35.§. A törvényhatóság levéltárában kell elhelyezni azokat a közirato­kat és egyéb iratokat, amelyeket a törvényhatóság, annak szervei, inté­zetei, közintézményei, közmüvei és a kezelésében lévő alapítványok az ügykezelésben rendszeresen már nem használjak,vagy keletkezésük időpont­jától 32 év eltelt, valamint mindazokat az iratokat, amelyeket a jog­szabályok értelmében keletkezésük idejének figyelembevétele nélkül egye­nesen a levéltárban kell elhelyezni. A levéltárban kell elhelyezni a törvényhatóságnak magánjogi jogcímen tulajdonában lévő, úgyszintén a tulajdonossal kötött jogügylet alapján birtokban lévő történeti értékű, elsősorban a törvényhatóság múltjára vonatkozó iratokat. Vállalhatja a levéltár történeti értékű iratoknak a tulajdonjog fenntartásával megőr­zésre való átvételét az iratok tulajdonosával kötött szerződésben meg­állapított feltételekkel. A megszánt szervek iratait, amennyiben azokat a közigazgatásban rendszeresen már nem használják — keletkezésük idejére való tekintet­űikül — szintén a levéltárban kell elhelyezni. Az 1944. év előtti és a közigazgatásban rendszeresen már nem hasz­nált mindennemű iratot levéltári őrizetbe kell venni. 36. §* Közvetlenül a levéltárban kell elhelyezni azokat a köziratokat, amelyeknek közvetlen elhelyezését külön jogszabály rendeli el. 37.5. Az iratokkal együtt az azokkal kapcsolatos mindennemű segédköny- r veket és egyéb nyilvántartásokat is a törvényhatóság levéltárában kell elhelyezni^ :Jpiyveket , i- ' 38.§. Az iratokat a levéltárba való elhelyezés előtt rendezni és selej­tezni kell. A megszűnt szervek iratait a levéltár rendezi és selejtezi. ■ IV... fejezet. ----- "ij A 1 űvtíl t.<ír ItűíjűI A ct. ' .S- - i y rím / I ! 4.

Next

/
Thumbnails
Contents