Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Keresztes Csaba: „A püspök nagy tisztelettel beszélt a levéltárosokról és a levéltári munkákról”. Az egyházi levéltárak állami reformja 1969-ben. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 33. (2021) 1–2:133–158.
146 Keresztes Csaba gédlet áll rendelkezésre. A hivatalos álláspont az maradt, hogy egy rövid idő alatt elkészíthető segédletről lévén szó, az összes egyházi levéltári anyagról lehet összképet kapni.70 70 MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-94799-1969. (109. doboz) 71 MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-95186-1969. (109. doboz) 72 MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-30. tétel-94267-1969. (109. doboz) Valamint: MNL-OL-XIX-A-21-b-3. tétel-sz. n.1969. (157. doboz) 73 MNL-OL-XIX-A-21-b-3. tétel-1969 (157. doboz) és MNL-OL-XIX-I-4-ab-82. tétel-94042-1970. (136. doboz) Az egyik (református) egyházi levéltár azzal érvelt a fondjegyzék összeállítása ellen, hogy a levéltár dolgozóinak van olyan átfogó áttekintése, ami eligazítja őket, ezért a fondjegyzék nem vinné előbbre a munkájukat. A LIG örömmel fogadta, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltárában dolgozók megfelelő áttekintéssel rendelkeznek, azonban, mivel a levéltári iratanyag „nemzeti kincsnek” tekintendő, amely egyetemes tudománypolitikai érdekeket szolgál, a sokszorosítandó fondjegyzékek a tudományos kutatás művelőinek fognak segítséget adni. Ráadásul még ritkábban fordulhat majd elő, hogy az értékes egyházmegyei anyagok a pusztulás veszélyének legyenek kitéve.71 A katolikus egyház esetében nagy vita zajlott az újonnan munkába állítandó levéltárosok számáról. A LIG-gel ellentétben az OKGYK nem látta reálisan teljesíthetőnek a létszámigényt. Ezen kívül nem egyet-egyet, hanem minden érsekség és püspökség három-három gyűjteménykezelőt kellene, hogy foglalkoztasson, valamint a szerzetesrendek további egyet-egyet. A kinevezendő munkatársak munkaterületeinek egymáséitól határozottan el is különülne. (Ezt a LIG referense frappánsan úgy fogalmazta meg, hogy „a levéltárosok sem érzik magukat hivatottnak arra, hogy pl. lapidáris vagy más muzeális értékű emléktárgyakat gyűjtsenek és szakszerűen kezeljenek”.) Az egy székhelyen lévő püspöki és káptalani levéltárat egy személynek kellene kezelnie. (A LIG elhárította az OKGYK azon felvetését, mely szerint az új alapítású püspökségeken az kis terjedelmű iratanyag okán nem kell levéltárost alkalmazni.) Ebben az időszakban már nem sürgették a fondjegyzékek gyors ütemű elkészítését, sőt, e munkára több évet szántak. E munkába az espereseket is be kívánták kapcsolni, ugyanis a fondjegyzékben szerepelniük kellett az esperesi kerületek és plébániák „levéltári” anyagának is, ugyanis azt az illetékes egyházi levéltár szerves részének tekintették. A fondjegyzékek kiadásához állami segítséget - és az Országos Levéltár kapacitását - ígérték.72 A jogszabály változásból következő elvégzett és elvégzendő tevékenységekkel az ÁEH is egyetértett. Emiatt viszont náluk „csapódott” le az egyházak kongruaigénye. A katolikus egyház részéről az OKGYK megengedhetetlennek tartotta, hogy gyűjteménykezelők kevesebbet keresnek, mint egy káplán, és emelést kért már az 1970. évre, a következőre pedig újabb három kongruát. A többi egyház is további anyagi támogatást igényelt. A kongruák számát az ÁEH is alacsonynak tartotta, de többet nem adhatott. Az egyházmegyék ordináriusainál kívánták elérni, hogy „a levéltárügy érdekében az egyház is hozzon anyagi áldozatot”. Mivel a katolikus egyház levéltárügye minősült a legproblematikusabbnak, az ÁEH külön levélben kereste meg a kalocsai érseket, arra kérve, hogy a levéltárakban képzett és „a lehetőséghez képest” csak e munkaterülettel foglalkozó személyek tevékenykedjenek.73 Az év során intenzív munka folyt az új helyzetre történő átállás elősegítésére. A LIG képviselői - nem mellékesen a munkabeszámolókban foglaltak megtekintésére - szinte minden egyházi levéltárba kiszálltak. A nagyobb levéltárakba (pl. esztergomi prímási)
