Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Keresztes Csaba: „A püspök nagy tisztelettel beszélt a levéltárosokról és a levéltári munkákról”. Az egyházi levéltárak állami reformja 1969-ben. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 33. (2021) 1–2:133–158.
„A püspök nagy tisztelettel beszélt a levéltárosokról és a levéltári munkákról” 135 központi egyházi szervek megalakítását szorgalmazták, olyan személyek vezetésével, akik „az egyházi hierarchia viszonyai között is megfelelő tekintéllyel és hatáskörrel rendelkeznek” és akik politikai lojalitásuk révén az állami szervekkel is eredményesen együtt tudnak működni. Gyakorlati tennivalóként minden gyűjtemény teljes felmérését várták el, és levéltári szempontból ezzel párhuzamosan a fondjegyzékek készítését kellett volna végrehajtani.12 12 MNL-OL-XIX-A-21-a-S-36-2-1967. (43. doboz) 13 MNL-OL-XIX-A-21-a-S-36-2-1967. (43. doboz) E politikai irányelv érvényesülését a minisztérium is igyekezett biztosítani. 14 A római katolikus egyházat az Actio Catholica, a református egyházat a Református Gyűjtemények Főigazgatósága, az evangélikusokat az Evangélikus Gyűjteményi Központ, a görög keleti egyházat a Szerb Egyházmüvészeti Múzeum, az izraelita vallásfelekezetet a Zsidó Vallástörténeti Múzeum képviselte. 15 MNL-OL-XIX-A-21-a-S-36-2-1967. (43. doboz) Napirenden tartották egy iratrestauráló műhely berendezését, mely jócskán megemelte a várható költségigényeket. 16 MNL-OL-XIX-A-21-a-S-36-2-1968. (46. doboz) Vagyis az állami intézmények féltékeny hozzáállásától tartottak. Az a tény, hogy a gyűjtemények megfelelő őrzéséhez, állaguk megóvásához, a fejlesztésekhez, a nyilvántartások elkészítéséhez - jelentős - anyagi források bevonása szükséges, már a kezdetek kezdetén a legfőbb meghatározó szempont lett. Kielégítő mértékű pénzösszegek felett az ÁEH egymaga nem rendelkezett, ezért az állami pénzek bevonását csak kisebb mértékben vélték lehetségesnek, és az anyagi terhek viselésének nagyobb részét az egyházakra kívánták hárítani. Minden esetben rögzítették, hogy a terület gyakorlati rendbetétele közvetlenül az egyes egyházak feladata. (És hogy ez rendben menjen, az ÁEH kinyilvánította, hogy „folyamatosan felülvizsgálja a területen lévő egyházi személyeket, biztosítva azt, hogy a lehetőségekhez képest politikailag lojális, szakképzett egyházi személyek dolgozzanak e helyeken”.)13 Ebben az évben egyeztetések sorát folytatták le az egyházak képviselőivel,14 főleg a gyűjteményirányító szervezetek felállítása - vagy legalábbis a gyűjteményi felelősök megbízása - érdekében. Ez meglehetősen szerény eredménnyel járt. Nem segítette elő a helyzet rendezését, hogy ekkor már minden költséget az egyházakra igyekeztek hárítani, azzal az indokolással, hogy egyházi érdekről van szó.15 A kívánt célok elérése lassan haladt, az „indokoltnál is lassabban”, ahogy jellemezték a helyzetet 1968 első felében. Az előzetes egyetértés ellenére a „gyűjteménykezelési” központok sem alakultak meg, és a fondjegyzékek elkészítése is csak terv maradt. Az előbbi anyagi források hiánya miatt, az utóbbi emberhiány miatt maradt el. Jellemző, hogy a gyakorlati eredmények elmaradása miatt a további értekezletek megtartását is értelmetlennek érezték. Az sem segítette a munka beindítását, hogy már a minimális pénzügyi fedezetet sem tudta (és akarta) vállalni az állam, és ahogy írták, „elvi okokból” sem adható pénzügyi támogatás, ugyanis az „kultúrpolitikai zavart idézne elő az állami könyvtár, levéltár, múzeumok területén”.16 A tárgyalásokkal párhuzamosan a LIG és a meghívott társszervek fokozott erővel dolgoztak az akkor még törvénynek nevezett jogszabály és annak minisztertanácsi végrehajtási utasítása tervezetén. Már evidenciaként kezelték, hogy az új jogszabály a 15 évesnél régebbi iratokat levéltári anyaggá fogja nyilvánítani, vagyis az egyházaknál a folyó ügyvitelben már nem használt irattári iratokat levéltári anyagként kell tovább őrizni.
