Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Pintér Ilona: Gondolatok Takács Edit - Á. Varga László: Megjegyzések a szakmai követelmények tervezetéhez c. cikkének kapcsán. • 2001. [LSZ 2001/3. 75-77. p.]

legyen egy viszonylag zárt egység, mondhatni egy történeti levéltár a. levéltári intézményen belül, amely nincs kitéve a folytonos változásoknak. Hát tévedtek, ki lesz téve. Ha az a cél, hogy a kutatók munkáját könnyítsük, csináljunk a fondjegyzék végére egy jó mutatót, olyat, ami tartalmaz minden lehetséges címszót. Ez meg fogja könnyíteni a kutatók tájékozódását, a fondjegyzék önmagában soha. De nem is feladata, hogy ezt tegye. A fondjegyzék, mint Ember Győzőtől és a napi munkánkból tudjuk, nyilvántartási segédlet. Mint ilyen biztonsági célú, elsősorban belső használatra szánt levéltári segédlet, amely tájékoztatási célokat is szolgál. Sohasem lesz elsődlegesen tájékoztatási célú segédlet. Egyszerűen azért nem, mert a kutató nem a rendszert és a rendet keresi benne — ami a levéltári intézmény számára elsődleges —, hanem az őt érdeklő iratanyagot. Mint a fentiekből kiderült, nem értek egyet a fondfőcsoportok rendszerének tervezett megváltoztatásával. Meggyőződésem, hogy sokkal több negatív hozadéka lesz, mint pozitív. Azt is tudom, hogy a véleményemmel nem vagyok egyedül. Példaként Lakos Jánost idézhetem, aki miután leszögezi, hogy a rendszer nem tökéletes, ezt írja: „[...] az átjelzetelés elkerülése céljából indokolatlannak vélem a rendszer utólagos megváltoztatását. Véleményem szerint új főcsoport létesítése egyedül az 1990-ben létesült helyi önkormányzatok iratanyaga számára indokolt."

2 A dolgok jelenlegi állása szerint azonban úgy látszik, hogy a tervezett változtatások meg fognak valósulni. Ha így lesz, legalább azt el kellene érni, hogy az átsorolandó fondok/állagok sorsa követhető legyen. Ennek módja nem a konkordancia-jegyzék néven emlegetett fondjegyzék-áthidaló megszerkesztése, hanem a levéltártudomány egyik legfontosabb alapelvének, a törzsszám állandóságát kimondó tételnek a következetes alkalmazása. Minden szakmának vannak alapelvei, amelyek az idők során szerzett tapasztalatokból kristályosodtak ki, és amelyeket épp ezért nemcsak kívánatos, hanem szükséges is betartani. Ilyen alapelv a mi szakmánkban a törzsszám állandóságának elve. A törzsszám nem ősi találmány. Nálunk 1962-ig, a fondjegyzék-szerkesztési alapelvek megjelenéséig nem volt széles körben ismert. Voltak levéltárak, ahol használtak valamiféle jeleket az iratanyagban való könnyebb tájékozódás érdekében, általában azonban a címek szerinti nyilvántartás volt elfogadott. Amíg nincs túl sok cím, viszonylag egyszerű köztük eligazodni. A közlevéltárak (és a belőlük lett állami, majd tanácsi és most önkormányzati levéltárak) jogelődeit jelentő törvényhatósági levéltárakra ez volt jellemző. De amikor sok és sokféle irategyüttest őriz egy levéltár, akkor kell valamilyen rendszer, amely biztosítja az anyag áttekinthetőségét és lehetőséget ad a következetes építkezésre, vagyis az újonnan bekerült irategyüttesek rendszerben való elhelyezésére. Ezt a rendszert teremtették meg az 1962. évi fondjegyzék-szerkesztési alapelvek kidolgozói, amikor egyrészt időrendi, másrészt szervtipológiai alapon kialakított fondfőcsoportokba osztották be az állami levéltárak lehetséges irategyütteseit. Ez a váz, ebbe illeszkednek a fondok és az állagok. Ahogy nem lehet egy falból téglákat kicibálni annak károsodása nélkül, úgy nem lehet büntetlenül megváltoztatni a fondok/állagok törzsszámait sem. LAKOS JÁNOS: Jelentés a levéltári szakfelügyelet 1999. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól. Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. sz. 61. 76