Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

A kulturális örökség védelméről. • 2001.07.10 [2001:LXIV. tv. = Magyar Közlöny 2001/78.]

,,s) kulturális javak: az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai, valamint a művészeti alkotások." 95. § (1) Az Ltv. 3. §-a a következő r) és s) ponttal egészül ki: ,,r) közlevéltár illetékessége (illetékességi köre): a maradandó értékű irattári anyagnak az a köre, amelyre vonatkozóan törvény közlevéltárba adási kötelezettséget ír elő, s amelyet az adott közlevéltár törvény rendelkezése, illetve fenntartójának döntése alapján köteles átvenni; s) levéltári gyűjtőkör: a maradandó értékű, köziratnak nem minősülő irattári anyagnak, ha arra vonatkozóan törvény közlevéltárba adási, illetve a levéltárfenntartó levéltárba adási kötelezettséget nem ír elő, továbbá a természetes személyek maradandó értékű iratainak az a köre, amelyet az adott levéltár az őrizetében lévő levéltári anyag forrásértékének gazdagítása céljából gyűjt (ajándékként elfogad vagy megvásárol)." (2) Az Ltv. 4. §-át megelőzően a következő új 3/A. §-sal egészül ki: „3/A. § A maradandó értékű közirat és magánirat a kulturális javak, a levéltári anyag pedig a védett kulturális javak részét képezi. A maradandó értékű közirat és magánirat, továbbá a levéltári anyag védelmét, épségben és használható állapotban történő megőrzését az e törvényben, valamint a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltak szerint kell biztosítani." (3) Az Ltv. 5. §-ának (3) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki: „A csereszerződés megkötéséhez, valamint a nyilvános magánlevéltárban őrzött magánirat elidegenítéséhez a nemzeti kulturális örökség miniszterének engedélye szükséges. A védetté nyilvánított magánirat elidegenítésekor a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltak szerint kell eljárni." (4) Az Ltv. 6. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A levéltári anyagot, továbbá a 33. § (1) bekezdésében meghatározott magániratot csak a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltak szerint lehet kivinni az ország területéről." (5) Az Ltv. 10. §-a (2) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „Egységes iratkezelési szabályzatot ad ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a bíróságok, a legfőbb ügyész pedig az ügyészségek részére." (6) Az Ltv. 14. §-át megelőző cím helyébe „A közlevéltárak és illetékességük, valamint gyűjtőkörük" cím lép. (7) Az Ltv. 14. §-ának (2) bekezdése helyébe pedig a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(2) A közlevéltár illetékességét a köziratokat illetően e törvény, a köziratnak nem minősülő levéltári anyagot illetően a megyei (fővárosi) levéltárak tekintetében e törvény 18. §-a, a Magyar Országos Levéltár tekintetében a nemzeti kulturális örökség minisztere, egyéb közlevéltár tekintetében pedig - a nemzeti kulturális örökség miniszterének egyetértésével - a fenntartó határozza meg. (3) A közlevéltár gyűjtőköre minden olyan, a 3. § s) pontjában meghatározott maradandó értékű magániratra kiterjed, amely a közlevéltár őrizetében lévő levéltári anyaghoz illeszkedik, annak forrásértékét gazdagítja." (8) Az Ltv. 22. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki: „(2) A közlevéltár az őrizetében lévő levéltári anyagban kutatást végző személy részére - a kutatás megkezdése előtt - látogatói jegyet ad ki. A látogatói jegy az adott közlevéltárban -évenkénti meghosszabbítással - folyamatosan használható.

Next

/
Thumbnails
Contents