Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]
a közlevéltárakban végzett selejtezés ellen csak jog szabályra való konkrét hivatkozás esetén emelhető ki fogás . h) Köz iratot a d)-g) pontokban leirtaktól eltérően, más módon elidegeniteni, megsemmisíteni vagy használ hatatlanná tenni tilos. További szabály, hogy köziratot az ország területéről kivinni csak ideigle nesen és külön engedéllyel szabad. i) Megszűnő állami és tanácsi (önkormányzati) szerv irat- ; tári anyagának együtt tartásáról és elhelyezéséről gondoskodni kell. Ha az állami és tanácsi (önkormányzati) szerv jogutód nélkül szűnik meg, végleges megőrzésre kijelölt iratait az átvételre illetékes közlevéltárban kell elhelyezni. A felsorolt elveket, valamint a közirat fogalmának meghatározását csak abban az esetben kell teljes egészében belefoglalni a levéltári törvénybe, ha az iratkezelést nem törvény fogja szabályozni. Ellenkező esetben csak az a)-c) pont kerülne be a levéltári törvénybe. (Megjegyezzük, hogy az a)-c) és e) pont a jelenlegitől eltérő rendezést javasol, a többi pontban szereplő előirások zömét pedig a hatályos jogszabályok csak irányelvként rögzitik.) 2. ) Az állami vállalatok iratainak archiválása Annak érdekében,hogy az állami vállalatok irattári anyagának archiválását a jövőben folyamatosan lehessen biztositani, a következő problémák megoldására van szükség. - Minden vállalat és egyéb gazdasági szerv irattári anyagát nem lehet és nem is érdemes levéltári szem pontból átválogatni, illetve megőrizni. Ezért egyrészt előre ki kell jelölni azokat a gazdasági szerveket, amelyek irattári anyagának bizonyos részeire a közlevéltárak igényt tartanak, másrészt a jogutód nélkül megszűnő gazdasági szervek irattáraiból esetenként ki kell válogatni a tartósan megőrzen-