Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Balázs Péter: Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezése 1939-ben a magánlevéltárak helyzetének rendezésére: dokumentumok az 1947. évi XXI. tc. előkészítésének történetéhez. • 1990. [LSZ 1990/3. 52-65. p.]

A különböző magánlevéltárak megóvása és tudományos értékesítése tekintetében a közérdeket szolgáló állami levéltárvédelem elve, küzd a magántulajdon elvével. Az előbbi szerint az írott történeti emlékhez, bárki kezében legyen is az, a köz érdeke fűződik, így a köz védelme alá helyezendő. A magánlevéltárakban fekvő történeti anyagra tudományos szervezetek hívták fel a figyelmet, és a törekvések sokáig kimerültek a magánlevéltárak egyes darabjainak közzétételében. Az egyes országokban, nagyobb ütemben főleg a múlt század derekától, egész sorozatai jelentek meg a különböző kiadványoknak, amelyekben a magánlevéltárak fontosnak ítélt darabjai kerültek napvilágra. E munkából a magyar történettudomány is nagymértékben kivette a részét. Nem elégedve meg azzal az eredménnyel, ami a levéltári forrásanyag kiadványokban való közkinccsé (tételében megnyilatkozott, egyes államokban az utóbbi évtizedekben különböző szabályok hozattak magának a levéltári anyagnak, a magánlevéltáraknak a nemzet kul túr javaként való biztosítása és fenntartása érdekében. Nem tekintve, ugyanis azt a körülményt, hogy a magánlevéltárak a tudományos érdeklődéstől elzárva nem tudják a nemzeti kultúrvagyon hivatását betölteni, szomorú tapasztalatok szerint sokszor maga a levéltár megmaradása is a legnagyobb 'mértékben kétséges. Magánlevéltáraknak az ország területén épségben megtartása és tudományos értékesítésének elősegítése érdekében tudomásunk szerint Németországban, Angliában, Észtországban tétettek rendelkezések. Figyelembe vehetjük továbbá a megszűnt osztrák szövetségi állam és Csehszlovákia némely idevágó rendelkezéseit is. [A következő — itt kihagyott — közel 1 ívnyi terjedelmű részben az OL beszámol Németország, Anglia, Észtország, Ausztria és Csehszlovákia levéltárügyének helyzetéről, továbbá az olasz levéltári mozgalomról, a csehszlovák és a német tervezetekről.] A kérdés múltja Magyarországon Magánlevéltáraink kérdése — magánlevéltár alatt viszonyaink között főként családi levéltárat értve — először a XIX. század derekán, a nagy állami és társadalmi átalakulás következményeként vetődött fel. A rendi államban a családi levéltárak és levelesládák oklevelei századokra visszaható élő jogforrások, a család állásának és jogainak biztosítékai voltak, s így azokat megbecsülték és gondosan őrizték. A jogi érdek a levéltárakban fekvő dokumentumoknak legtöbbször nemcsak megőrzését, hanem azoknak a nyilvánosságtól való elzárását is megkövetelte. Az 1848. évi átalakulás következtében egyszerre megváltozott a helyzet, s a jogot alapító és biztosító oklevelek azonnal vagy lassanként elvesztették ilyen jelentőségüket. A napilapok hasábjain már az 1850-es években számos felszólalás látott napvilágot, amelyek írói panaszt emeltek a levéltárakkal szemben jelentkező közönyösség miatt, aggodalmuknak adtak kifejezést e levéltárak szétszóródása, árucikké válása, elsősorban pedig a kisebb családi levéltárak és levelesládák mostoha sorsa felett. Ezekben a felszólalásokban a magánlevéltárak kérdése legtöbbször vagy egy országos levéltár felállításával, vagy a Magyar Tudományos Akadémia, illetőleg a Magyar Nemzeti Múzeum feladatkörének a kiterjesztésével kapcsoltatott össze. Miután előbb Salamon Ferenc és Fáy András is szólt a kérdésről, Wenzel Gusztáv a Magyar Tudományos Akadémiának 11863/64. évi tanulmányútjáról beadott jelentésében nyíltan rámutatott, hogy a levéltárügy rendezetlen állapota törvényhozásunkat is terheli, mely a családi levéltárak fennmaradása érdekében — azonkívül, hogy arra a legidősebb testvér jogát biztosi toitta — a múltban nem tett semmit. Az idősebb testvérnek Wenzel által említett joga már Werbőczi Hármaskönyvében is megtalálható. Ez a jog — írta Wenzel — imár elégtelen, nem felel meg sem az ősök szándékainak, sem a kor szükségleteinek. „Ha tehát az utódokban — írta Wenzel — hiányzik is az őseik emléke, iránti hála és pietás, korunk szelleme kívánja, hogy a nemzet segítse s támogassa őket a hitökre bízott ereklyék őrzésében és fenntartásában .. . Jelenleg az ősiségi viszonyok átalakulása folytán a levéltárak kérdésének is már más értelme van, mint azelőtt, s a hazai történelem szempontjából is igen kívánatos volna, hogy a hazai levéltárakna nézve mostani viszonyainknak megfelelő országos törvény hozattatnék, amely az egyesek és magáncsaládok jogait összeegyeztetné a nemzet és a haza közérdekévei." Az Akadémia — folytatta Wenzel — már figyelmeztette a levéltártulajdonosokat, hogy levéltáraik fenntartására készséggel nyújt segédkezet, de ezt kevesen hallgatták -meg. Wenzel kezdeményezésének eredményeként a Magyar Tudományos Akadémia 1887. április l-jén tartott összesülésén a történeti osztály javaslatot terjesztett elő egy 58