Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
A levéltárak ügyviteli szabályzata. • 1971. [130/1971. (M. K. 10.) MM sz. utasítás melléklete]
(1) Tanácsi levéltár igazgatóját a művelődésügyi miniszter előzetes meghallgatásával, a tanács végrehajtó bizottsága, igazgatóhelyettesét és gazdasági igazgatóját a tanács végrehajtó bizottsága, dolgozóit a levéltár igazgatója nevezi ki. illetőleg alkalmazza [Vhr. 16. § (2) bek.]. (2\ A tanácsi levéltár igazgatója felelős a levéltár munkájáért, és annak tevékenységéről beszámol a tanácsnak, illetőleg a végrehajtó bizottságnak. 18. § A művelődésügyi miniszter feladatkörében figyelemmel kíséri és jogszabályok kiadásával meghatározza a levéltári tevékenységet. Ennek keretében a) meghatározza a tanácsi levéltár feladatkörét, hatáskörét és hatósági jogkörét, valamint szervezeti, működési elveit és szabályait; b) gondoskodik a tanácsi levéltár dolgozóira vonatkozó képesítési feltételek előírásáról, a továbbképzés elveiről és rendszeréről, valamint a káderfejlesztési irányelvek kidolgozásáról; c) ellátja az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény alapján a tanácsi levéltárakat illetően reáháruló feladatokat: d) figyelemmel kíséri és ellenőrzi a jogszabályok végrehajtását, az ágazati feladatok érvényesülését a tanácsi levéltár vonatkozásában; tapasztalatairól tájékoztatja a végrehajtó bizottságot: felhívja a szükséges intézkedések megtételére. 19. § (1) A tanácsi levéltár ötéves és éves munkatervét a művelődésügyi miniszter által kiadott rendeletek, utasítások és irányelvek szem előtt tartásával és azokkal összhangban készíti el. és azt a Levéltári Igazgatóságnak felterjeszti. (2) A Levéltári Igazgatóság a hozzá felterjesztett tervre észrevételeit megteszi és azokat a levéltárral közli. A levéltár a Levéltári Igazgatóság észrevételeinek figyelembevételével összeállított tervet a végrehajtó bizottságnak felterjeszti. Egyebekben a 167. § (1)—(6) és (8)—(10) bekezdéseiben foglaltak az irányadók. (3) A levéltár munkatervét a végrehajtó bizottság hagyja jóvá. 20. § (1) A jóváhagyott munkaterv egészének vagy egyes célkitűzéseinek szakmai teljesitését és a miniszteri utasítások általános érvényesülését a Levéltári Igazgatóság ellenőrzi (18. §). Ellenőrzésének eredményéről a végrehajtó bizottságot tájékoztatja, s az esetleges hiányosságok megszüntetését kezdeményezi. (2) A jóváhagyott munkaterv eredményes végrehajtása és a vonatkozó miniszteri utasítások érvényesítése érdekében a Levéltári Igazgatóság közvetlenül érintkezhet a levéltárigazgatókkal minden olyan, kifejezetten szakmai jellegű ügyben, amikor nincs szükség a tanács, a végrehajtó bizottság vezetőinek személyes közreműködésére. 21. § (1) A végrehajtó bizottság a levéltár tevékenységét a tanácsi szervek és intézmények rendszeres cllenöi'zése keretében megvizsgálja, illetőleg a levéltár működéséről a levéltár igazgatóját beszámoltatja. (2) A Levéltári Igazgatóság a végrehajtó bizottság felkérésére részt vesz a végrehajtó bizottság által szervezett, a levéltár egész munkáját vagy annak egyes kérdéseit megvizsgáló ellenőrzéseken és a levéltár igazgatójának a végrehajtó bizottság előtti beszámolóin. 22. § A levéltár évi munkabeszámolóját a végrehajtó bizottságnak terjeszti fel elfogadásra. A végrehajtó bizottság a beszámoló egy példányát elfogadás előtt megküldi a Levéltári Igazgatóságnak, amely arra észrevételeit megteszi és azokat a rehajtó bizottsággal közli [168. § (5) bek.]. VII. A SZAKLEVÉLTÁRAK 23. § 24. § A szaklevéltár meghatározott szakterület, állami szerv, szövetkezet, társadalmi szervezet vagy más jogi személy levéltári anyagát őrző tudományos intézmény [Tvr. 10. § (1) bek.], amely igazgatási feladaiwkat is ellát. X " (1) A szaklevéltár illetékes a művelődésügyi miniszter által a levéltárfenntartó meghallgatása után kijelölt szervek levéltári anyagának átvételére. (2) A szaklevéltár gyűjti a szakterület olyan jelentős személyeinek levéltári anyagát, valamint a szakterületre vonatkozó olyan egyes történeti értékű iratokat, kép- és hangfelvételeket, amelyek-