Lapszemle, 1935. december
1935-12-20 [1428]
Bárdossy követtel is megbeszélést folytatott Titulescu a Genfbe utazása előtt f , jelenti részletek nélkül a Keleti üjság 20, A magyar-román gazdasági tárgyalások felbeszakadását jelenti g Temesvári Hirlap 19, azzal., hogy január 10-én veszik fel újból okét, Egyidejűleg rámutat a lap a magyarromán gazdasági viszonylatban uralkodó zavarokra, főleg az ismeretes kukorica-ügy körül, Szt a Banca Hationala azzal is tetézi, hogy már két hónap óta a befizetett pengő-ellenérték 40 $-át nem utalja ki az exportőröknek, akik igy hitelhez sem tudnak hozzájutni. Ugyanakkor azonban titokzatos bukaresti kezeknek mégis módjukban van a legális ke*es*f kedelem megkerülés évei nagymennyiségü kukoricát szállítani Magyarországba. Kisebbségi ügyek. A magyar or.? zági kisebbségi népoktatást ismerteti nagy elismeréssel terjedelmes szakszerű cikkben a Magyar Kisebbség 16 01ay Ferencntk. a Magyar Nemzeti Szövetség kiadásában idén megjelent könyve alapján. Főleg a következőket emeli ki: A kisebbségi nemzetközi rendelkezéseket, sőt azokat önként bővítve, Magyarország a legelsők közt alkalmazta* Az egyetemein az összas kisebbségei irodalmának és .elvének tanszókeket biztosított, A névelemzés egyáltalán