Lapszemle, 1935. december

1935-12-18 [1428]

mindkét jelentés a tegnapi szemlében ismertetett mó­don adja. Sz , tó.1.a,y. altábornagy berlini követté történt ki nevezését egyedül a Bánater D.Ztg.17 jelenti, hang­súlyozottan azzal, hogy :, egy tábornokot" küldött Ma­gyarország követnek Németországba. Kisebbségi ügyek . Tatarescunak a parl ament felirati vitáját • záró beszédéből csak a külpolitikai részt emiitette eddig a szemle s csak ezt jelentette a budapesti saj­tó ls. Ma aztán a 16-1 bukaresti lapok szószerint hoz­zák a beszéd teljes szövegét s ebből kitűnik, hogy a miniszterelnök amúgy futólagosan a kisebbségi kérdést is érintette, de olyan furcsa módon, hogy a Keleti Új­ság 18 kesernyésen erről ls vezércikkezik. Tataresou ugyanis anélkül, hogy csak felemlíteni is érdemesnek tartotta volna a magyar párt parlamenti deklarációját, amely tudvalévőleg a magyarság sérelmeinekegész töme­gét sorolta fel, szemérmetlen dicsekedéssel jelentette be beszédében, miszerint az ő kormánya "erélyes kor­mányrendeletekkel megszüntette azt a természetellenes helyzetet és muló anomáliát, hogy 17 évvel a nagyro­mán egyesülés után románul nem beszélő tisztviselők álltak közszolgálatban, elfoglalva a román tisztvise­lők helyét". Ennek a miniszterelnöki hivatalos nyilat-

Next

/
Thumbnails
Contents