Lapszemle, 1935. december

1935-12-13 [1428]

ket. A cikkíró azt Hangoztatja, hogy .r.»in ienekelőtt a - romániai-német népcsoport, amely korlátozás nél­- kül az állam alapján áll, Íredé irt át- nem is mer,:na­gyon sokat használ az államnak. Ennek aacára foko­zódik, az ellenségeskedés ; az idegen népcsoportokkal szeműén. Román részről szinte merényleteket követ­nek el az állameszme ellen. Hiszen a gyulafehérvári . határozatokban a románok a németeket és a magy&ro­• kat minden tekintetben egyenjogúságról biztosítót­ták. Ezóta sokminden történt, ami kigunyolása, ar­culcsapása e határozatok szellemének. Jogfosztás politikai, kulturális, gazdasági téren, tartós'in­tézkedések a kisebbségvédelmi szerződések értelmé­ben, hanem a nemzetiségek gyengítésének és kiirtá­sának céljával. Most a munkahelyért folyó küzdelem­mel . fokozódik a harc. A nemrománokat rendszeresen megakarják fosztani minden kereseti lehetőségtől. vétségi elnöke dr. Meyer Albert L akit 6 évvel ez­előtt valasztottakv.be a svájci kormányba, amelyben részben belügyminiszter, 1934 óta pedig pénzügymi- ­nlszter volt, előzőleg a Neue Zürch.Zeitung főszer­kesztője volt. /Neue Zürch.Ztg.11-2180/. Belpolitika. A néme t pénzügyi politikáról gróf scftwe-' rln^itnn^Knaaigk előadást'tartott Berlinben, A mini*

Next

/
Thumbnails
Contents