Lapszemle, 1935. november

1935-11-02 [1427]

túlságosan kevés figyelemben részesítették és aagy< rázták azt a sajátságos tinyt, hogy a közvetett hadianyagok genfi listáján olyan fontos áruk,mint a petróleum, a szón és a réz nem szerepelnek.- A Prankf .Ztg. A-558/ szerint eddig senki sem remélt gyors sikert a genfi nyomóeszközöktől, AZ olasz nép kész áldozatokat hozni és mindaddig, amíg ezek a szankciók nem befolyásolják közvetlenül a háború folytatását, aligha képesek Mussolini akaratát meg­törni. Persze kérdés, vájjon a szankciók súlyost)!-* tását nem állitják-i mar ma számlába és ez igy hoz­zájárulhatna ahhoz, hogy a diplomáciai tárgyaláso­kat siette se, a Honában, Parisban és Londonban na­ponta folytatott megbeszéléseknek kétségtelenül az volt a céljuk, hogy a genfi tanácskozások útját egyengessék. Ezen az összes cáfolatok nem változ­tathatnak. Olaszország bekanyarodott a problémának a Népszövetséggel való tárgyalása felé. Más elő­feltételek mellett Anglia nem hagyta volna magát előzetes megbeszélésekre csábítani. A Képszövetség erősítését célzó angol programja nincs feladva. Akik azt hitték, hogy Baldwin vagy Hoare beszédéből bi­zonyos lemondást hallhatnak Jel a 16. cikk haj hatat­lan alkalmazási* tekintetében vagy hogy az angol energia gyengülését állapithatják meg, azok valószi­i nüiag csalódnak. Balöwin önmagától aligha fog vala-

Next

/
Thumbnails
Contents