Lapszemle, 1935. november
1935-11-05 [1427]
megválasztatni,, a székelyek azonban kimutatták, hegy a bakaresti hirtelen törvény ellentétben áll az, alap szabályokkal, amelyeket pedig (jeniben népszövetségi határozattal is jóváhagytak, áz alapszabályok kimondják ugyanis, hogy a vagyont csakis ssiki székelyek kezelhetik^, a főispán tehát nem lehet a vagyonkezelési bizottság elnöke, minthogy sem nem székely, sem nem esi ki származású „A közgyűlés azzal végzőiött, hogy a .12 román tanácstag előre törvénytelennek nyilvánította az, alapszabályok értelmében tartandó választást, abban nem is Tesz részt, viszont a székely tanácstagok mind üres azavazölapot adtak be,ugy hogy a főispántól kívánt vagyonkeselócizottságot nem lehetett megválasztani* /Brassói lapok 4./ Kisebbségi pro grammot adott a Ysljsana-féle nem zeti agrárpárt , mely szombaton alakalt meg Bakai'estben a Qoga-párt disszidenseibol, akik nem nyugodtak bele a Qoga és Gaza-párt fúziójába- A kisebbségi programm a következő? H 4l nemzeti agrárpárt ellene van minden kihívásnak és ellenségeskedésnek, mely az ország kisebbségi népei ellen irányulna. A kisebbségieket békés együttműködés utján be kell kapcsolni a román állam életébe. Jó hazafiaknak tekintjük mindazokat, akik hűséggel vannak az állam iránt és tevékenységükkel a közrendet, valamint a^ 7 ország előnaladását szolgálják. 4L nemz.eti agrárpárt naa tesz megkülönböztetést az állampolgárok között származási és vallási alapon." /Brassói Lapok 4/ A tisztviselői elbo c sátá sok kérdése : 4 Temes-