Lapszemle, 1935. november
1935-11-29 [1427]
Lava l miniszter elnök rádi óbesz é dben foglalta ősszé a Hamura össze ülése előtt a kormány bei- és külpolitikai munkásságát. Beszédének nagyobb fele pénzügyi ós gazdasági, s egyéb-b belpolitikai kérdésekkel foglalkozott, külpolitikai szempontéól rámutatott arra, hogy kormánya elsősorban a bőkét akarja megvédeni. Szert kell, hogy az ország eroo legyen, hogy egészséges pénzügyei legyenek. A nemzetközi helyzet óvatosságot parancsol. Ez év folyamán nyertek•rendezést a saarviüáki népszavazás' és a magyar-jugoszláv, viszály. Kényes tárgyalásokat éltem át, mondót- ;ga '•' t-a Laval és éreztem, hogy a béke még bizonytalan.- Az olasz-abesszin konfliktussal foglalkozott ez.után s hangsúlyozta, hogy a francia kor" |n'y mindig .a konfliktus lokalizálására törekece t%, együttműködve Angliával. Kezdettől fogva egyetértettek abban, hogy el kerülnek minden katonai szankciót 6s minden olyan rendszahalyt, aemly a haditengerc s z e 11 blokádra vezethetne. Sohasem foglalkoztak a suezi csatorna elzárásával. Laval helyzete nehéz volt, mert épségben kellett megtartania az Angliával való együttmük&£ést, hűnek kellett maradnia a népszövetségi apkt-u.ib.jz is, de meg kellett óvni az Olaszországgal való baráti kötelékeket is, amelyeke ^