Lapszemle, 1935. november
1935-11-29 [1427]
mény ez. A szemle már többször tett említést erről a magyar egységbontó uj alakulatról, mely kezdetben a Groza-féle JSkések Prontja elnevezésű és csupán hunyaömegyei helyi jelentőségű román'párttal működött együtt, de" ebből a fentié* szerint ugylat szik máris kiábrándult, említést tett a szemle arról is, hogy 8 bal szélső nagyváradi MPlíLmilyen előzékényen rendelkezésére bocsátotta magát ennek a magyar egységbontó uj mozgalomnak, úgyhogy ennek egyik vezére, Méliusz csak minap a legdurvább módon vezércikkezett a lapban a magyarpárt ellen. Most a szóbanforgó fordulatot ugyancsak a Napló z7 jelenti elsőnek, bár csak egész röviden. Ámde már tudomásul veszi a fordulatot a magyarpárti hivatalos Keleti Újság 29 is, mely a Magyar Dolgozók Szövetségének a magyar párthoz eljuttatott javaslatát, illetve - miként á lap hangyulyozza: -''beadványát " a következő koramentárral fogadja: A köztudat szerint ez az alakulat nem polgári szervezet. Ahol felbukkant, szélsőbaloldali tevékenységet igyekezett kifej "te ni. A magyar polgárság tartózkodást tanúsított vele szemben, AZ idők jele és annak a súlyos helyzetnek a következménye, amibe RomániáDan minden kisebbségi ember és családja belejutott, hogy egy olyan alakulat, amely a magyarság politikai egységét akarta eddigi kísérleteivel ostromolni, most a párt elnökségéhez intézett beadványában igv ir: "Azokat a jogokat, ajolket az állam alkotmánya és a különféle nemzetközi szer-