Lapszemle, 1935. október/2

1935-10-30 [1426]

ményt az osztrák minisztertanács kedden elfogadta A budapesti egyetemen az egyetemi tanács október 24-i határozata következtében kisebbség­jogi intézetet állítanak fel Kenéz Béla dr.veze­tésével* A kisebbségjogi intézet néhány nap múlva megkezdi működését./"Uj Magyarság '/.­Belpolitika . A Budapest déli keröleti ős s debreceni választások a kormány és a jobboldali pártok győ­zelmével végződött** kormányhoz közelálló lapok /"Budapesti Hirlap","Függetlenség"/'Uj liépya,'ság" megállapítják,hogy a NEP és a jobboldali pártok, fölényes győzelmet arattak* A Budapest déli kerü­letben az eredmény 3 kormánypárti, 2 szocialdemok rata és 2 kereszténypárti mandátum* Rassayék,a'le­gitimisták és a Fríedrích-pártnak egy mandátum ju­tott.-A"Pesti Hirlap" azt mondja,hogy ami a poli­tikai eltolódásokat Illeti, szembeötlő dolog,hogy az egységespárt számarányban mindkét kerületben ' ugy a budapesti déli kerületben,mint Debrecenben 30k szavazót vesztett, Debrecenben kevesebbet,Bu­dapesten többet. Eszerint a beállítás szerint a déli kerületben a szavazatok 24 %-át tudta megsze­rezni, már az általános választások idején is, ez az arány most még romlott, mert a választők három­negyed része szavazott ellenzéki pártokra, raig az

Next

/
Thumbnails
Contents