Lapszemle, 1935. október/2

1935-10-26 [1426]

szankciót sem alkalmaztak, sőt az akkori külügy­minsizter, Sir John Simon, maga is védelmébe vet­te - Japán eljárását,, Amikor pedig a labourista párt szankciókat követelt Japán ellen azzal az érveléssel állott elő* hogy ez egyenlő értékű lenne a háborúval* Most tehát azt kérdi, taláb mást törvémyt alkalmaznak Ázsiára és mást Afriká­ra nézve? A Lordok Házában a konzervativ párti Lord íiarding azzal fejezte be beszédét, hogy mi­nél előbb lesz Abe^zinia egy cililizáit hatalom mandátuma alá helyezve^ annál jobb lesz ugy az •abesszinek,mint. az egész civilizált világ számá­ra* Lord Savad hangsúlyozta, ne felejtse el Ang­11a minő•segítséget nyert annak idején Itáliában és arról sem feledkezzék meg s hogy jöhet még idő, "^amikor Itália segítségére megint rá lesz utalva,, A készülő gazdasági szankcióval -.{Kap­csolatban az összes 24,-i lapok nagy megelége­déssel Vesznek tudomást Brazília állásfoglalásáról a rio-d'e-Janeiroi jelentést köz&lve,^amely szerint Brazília külügyminisztere közölte Itália követé­vel, hogy a koordinációs bizottság felhívására olyan értelemben fognak válaszolni, hogy miután Brazillá nem tartozik a Népszövetséghez,érdekte­lennek jelenti kl£raagát:a paktum 16-ik §-val kap­csolatban és a legteljesebb cselekvési szabadság­5 34 9/ •

Next

/
Thumbnails
Contents