Lapszemle, 1935. október/1
1935-10-12 [1426]
mek által erőszakosan elnyomatni. - A Völk.Beoo. /11-234,/ mindenekelőtt Lozoraitis litván külügyminiszternél: következő genfi szavait idézi: "A történelmileg ősi litván ráemeli terület napjainkig megőrizte litván jellegét, A memell területen a litvánok képezik a töd őségét, amit még az 1906iki és az 1912.-iki német statisztikák is bevallanak, azt az igazságot állítom szembe azzal az állítással, hogy a memell területet elrabolták a német néptől.-* LozoTöitis urnák - úgymond - pechje van az ő "'igazságaival 11 . Rendszerint az események által már rövidesen megtörténik a cáfolat, amely a Lozoraitis-féle igazságokat ellenkezőjükre fordítja meg és hirdetőjüket a legtalálóbb formában meghazudtolja. így járt'a litván külpolitika vezetője, amikor szintén a szép genfi tő pártján a memell tartomány uj választói törvényét mint igazan demokratikusnak, célszerűnek, praktikusnak és egy "normális választási atmoszféra" kezesének a legmagasabb hangnemekben dicsőítette, Néhány napnap későbben ez a törvény olyan kudarcot vallott, amelynok még kontinensünk határain tul is messzire hall ható visszhangja volt. És most a merneli nép az uj igazságok felfedezőinek ismét pofont ad. az az "öoi Ilivan terület", amely "litván fellegét napjainkig megóvta" é*? &'»*V«*Í4 + - , tobbse ^t>en litvá-