Lapszemle, 1935. október/1

1935-10-11 [1426]

felelően mindentől távol tartjuk magunkat, ami alkal­mas lenne a német nép rokonszenvét tudatosan áz egyik vágyba másik oldal felé irányítani.* Azonban krónikás! kötelességünket 1-3 telj ősit énünk kell, amely arra kényszerit bennünket, hogy minden nem túlságosan va­lószínűtlen jelentést olvasóink elé tárjunk, hiszen a rádió is minden európai országban naponta a jelenté­sek garmadát önti ki hallgatóira, A német nép mint katonák népe ezeket a jelentéseket az őt jellemző Íté­lőképességgel maga less képes felbecsülni.- "A szank­ciók előtt" cimü vezércikkében a l\!eue Zürch.Ztg./9­1750/ kifejti, hogy Svájc jogilag és tényleg a 16. cikknek Olaszország ellen való életbeléptetésére vo~­natkozóan egészen kivételes helyzetben van. A Népszö­vetségben való jogi állásáról szóló londoni deklará­ció szerint katonai semlegességének fenntartására a Népszövetségnok .valamely szövetségszegő állammal való Konfliktusában is jogosult és köteles. Másrészt ebben a deklarációban ünnepélyesen elismerte a "szolidari­tásnak ama kötelességeit is, amelyek abból hárulnak rá, hogy tagja lesz a Népszövetségnek^ bezárólag az­zal a kötelezettséggel, hogy a Népszövetség által ki­vánt kereskedelmi és pénzügyi intézkedésekben egv ellen/ 6 * szovetsegssegó allam/FSszt vesz-, Ez a jogi helyzet; Svájc tényleges, helyzetét a Népszövetségnek Olaszo&zlg ellen való végrehajtásában a szövotségszegő állammal

Next

/
Thumbnails
Contents