Lapszemle, 1935. október/1
1935-10-01 [1426]
lyek Angliát keletafrikai legitim érdekeit illetően megnyugtatják. 5. A fascista kormány legünnepélyesebb formában kijelenti, hogy mindent kerülni fog, ami az olasz-etiop konfliktust szélesebb térre vihetne át. A 29.-1 lapok bő kommentárokbán pertraltáiják a minisztertanácson elhangzottak jelentőségét ós érveléseiket a minisztertanács kategorikus hangjának megfelelő tónusban adják elő. Á Giornale d* Itália /29/ több hasábos Vezércikkében a lap igazgatója mindenekelőtt elismeréssel aposztrofálja a minisztertanácsi kijelentések nyílt hangját, amely szükséges nemosak a jelenre nézve* hanem Európa és világtörténelem szempontjából iis. - Itália nem húzza ki magát a felelősség alól,üe meg' kívánja, hogy ebben az elhatározó pillanatban az őszes többi hatalmak is teljes mértékben vállal Ják a rájuk háruló felelősséget, anélkül, hogy meg. bújnának azok mögött a sokat hangoztatott nemzetközi elvek mögött, amelyet ugyanolyan sokszor nyugodtan oldba is rúgtak. Mindenekelőtt szükséges volt körülírni az Itália és a Népszövetség között állítólag keletkezett konfliktust. Itália már többlzben kimutatta és bizonyította, hogy az olaszetiop konfliktus nem szorítható a Népszövetség korlátai közé.Ami a szankciókat illeti,amelyeknek a