Lapszemle, 1935. október/1

1935-10-03 [1426]

kát, amely szerint a kampóskeresztnek nincs semmi jövője Magyarországén a német-magyar Darátság ellenére is. A Tagi­blatt a ó Órai Újságnak azt a közleményét ismerteti,amely visszautasítja a szélső német nemzeti szocialista lapoknak azt a beállítását, mintha Görbös miniszterelnök valami "Piih r«r M lenne. Minden reggeli lap átveszi a Deutsche Dipl.Po­litische Ksrrespondenz hivatalos kommentárját a miniszter­elnök látogatásáról. A Stunde a lap élén átveszi a prágai V3cer állítólagos budapesti jelentését a magyar általános védkötelezettség b oh©zásáról. A magvar bérpolitikai ellentétek egyre jobban ki­élesednek, rfiegy a parlament összeillésének ideje közeledik, jelenti az Ab end blatt Budapestről. Megemlíti a legitimisták panaszát, Festetich támadását a legitimizmus ellen és a Budapest déli kerület mandátumainak megsemmisítését. Az endrődi sortűz birói tárgyalásáról kiadott Amtl. líachr. jelentést csak a Wr. ií. Nachrichten hozza,úgy­szintén a Debrecen mellett leszállt ismeretlen repülőg ép hirét, valamint az i.jperiai R.T. bűn ügyének tárgyalását is. A kath o likas nagygyűlésről még most számol be a. Presse, a magyar frontharcosok szombati és-vasárnapi bécsi ünnepélyéről a Tagblatt, Az optánskovetélések részbeni kifizetéséről meg­jelent kommünikét csak a Presse ismerteti, i budapes t i nun­oius Rómába utazását a Journal.

Next

/
Thumbnails
Contents