Lapszemle, 1935. szeptember
1935-09-30 [1425]
felemlítve, hogy a volt magyar meghatalmazott miniszter ugyanilyen önzetlenül viselte és hagyta el annakidején a magyar párt elnöki tisztét is. ' Szász-magyar közeledésen lelkendezik a Keleti üjság óQ vezércikke, különösen arra való tekintettel, hogy ezúttal végre egyszer szász részről nyújtottak baráti kezet a magyarok felé. Ernst Jekelius-ről van szó, aki az egész német nyelvterületen elismert erdélyi szász irodalmi folyóiratban, a Klingsor-ban tette meg ezt a nemes gesztust. Igaz, hogy még ezúttal is némi - polémiával fűszerezve, ez azonban mit sem von le az érdemi értekéből, hiszen magának a polémiának érvei önmaguktól megdőlnek, ha arra gondolunk, hogy szász megnyilatkozásokkal ellentétben soha egyetlen magyar megnyilatkozás sem Írásban, sem szóban, nem beszélt a szász népről másként, mint rokonszenvvel és a 30rstestvériségnek az alaphangján. A kisebbs égi közjegyzők román nyelvvizsgáin , melyet a szemle már eleve emlitett, október 1-én Temesvárott lesz a Keleti Újság 30 szerint, A jelentés hangsúlyozza, hogy az igazságügyminiszter vonatkozó rendelete nyilvánvalóan alkotmányellenes lévén, a kisebbségi közje© zok külön tiltakozást terveznek a rendelkezés ellen. AZ Is kolai jsrőszakos névelemzés ellen foglalt állást a háromszéki állami /!/ tanítók kézdlvásárhelyi gyűlése, mint a Brassói Lapok és Erdélyi Hirlap i# lel-