Lapszemle, 1935. szeptember
1935-09-26 [1425]
volna állandóan a népszövetség és az olasz kormány között, akkor sikerülne t volna a békités. De nem igy volt. S ezért a konfliktus körüli vita kezdettől fogva a népszövetségi paktum által szorosan körülirt szük területén mozghatott csak. A párisi konferencián sokkal tágabb tér nyilt a tárgyalásra és a a benyomás, nogy Olasz-, ország akkpr a békés megoldásra sokkal kedvezőbb alkalmat mulasztott el; A genfi körökben mélabús hangulat uralkodik a békités jogi kudarca miatt, de enyhíti ezt a hangulatot az, hogy politikai enyhülés észlelhető Olaszország és Anglia között.- Az O euvre 24 szerint Genfben i-glfi pesszimista a hangulat. Hire érkezett tcbbek között, hogy az angolok a francia kormány figyelmeztetése nélkül megszállották az Adentői északra fekvő Sel-el-Sald nevü francia szigetecskét, amely fontos stratégiai pont. - Arai a genfi eljárás további alakulását illeti, valószínű, hogy a tanács határozatot fog elfogadni, amely megfeddi Olaszországot, azután pedig a tanács feloszlik és újból csak akkor ül össze, ha elhangzott az első ágyúlövés Abessziniában, vagyis október 5-B.-a körül. - Az Echo 25 a szankciók