Lapszemle, 1935. július
1935-07-02 [1423]
Verriier pápai legátus , a csehszlovákiai és külföldi újságíróknak adott nyilatkozatában lendületes szavakkal emlékezett meg a meleg fogadtatásáról„ amelyben ugy a kormány mint a katholikus hivrk részesítették, valamint n agy elismeréssel nyilatkozott Maszarykról., Azután rámutatott arra, hogy bár a katholikus kongresszusnak kizárólag vallási jellege van 5 ez a manifesztációi amely Surópa központjában történik* általános jellegük A vallás a legjobb összekötokapccs az emberi társadalomban* üenes külügyminiszter a katholikus kongresszusra, érkezett külföldi újságírók fogadtatásánál beszédet mondott,.amelyben hangsúlyozta, hogy a katholikus kongresszus alkalmai fog adni a külföldi újságíróknak annak megállapítására, hogy ez a katholicizmus szervesen illeszkedik ' be az állam alappillérei közé;,Csehszlovákiában épen a demokratikus alapgondolat következtében valódi vallási,, nemzeti és politikai tolerancia keletkezett és áthatja a nép széles rétegeit., á mnltban Gsehsország a vallási küzdelmek klasszikus hazája volt, de ma az ország elér* kezott a csaknem abszulut vallási türelmesség állapotához és a vallások feltétlen tiszteletéheZc Ha az állami autoritást* a jogi rendszert ós a nyilvános erkölcse, nem sértik meg, : az állam teljesen átengedi polgárainak