Lapszemle, 1935. július
1935-07-08 [1423]
Németország semlegességét nyilvánította és nem enged hadianyagot usállitani Abesszlnlának* Genfbe a Szuezi-csatorna elzárása is szóbakerült,: Nemzetközi jogi körökben megállapítják ugyan, hogy a csatorna elzárását a csatorna statútumai nem engedik meg, de a népszövetségi paktum 20, paragrafusa erre mégis módot nyújt, A Magyarország londoni tudósítása kiemeli, hogy az Olaszországnak brit Szomá11 terület átengedésére vonatkozó javaslata az angol közvéleményben nagy felháborodást keltett és ez nemcsak Eden, hanem az egész angol kormány helyzetét megingatta, A tudósító felteszi azt a kérdést , hogy^miképen lehetséges az, hogy Trianonnal senki sem törődik, pedig egy barbár afrikai állam számára átengedendő területsáv miatt általános felháborodás keletkezett,, A Pesber Lloyd első oldalán regisztrálja a konfliktus jelenlegi állását, de megállapítja, hogy a nagyhatalmak együttműködése immár a.múlté, a népszövetség represszárlák gondolata pedig, meghiúsult~ Az angol-olasz kondominium rendszere keresztülvihet étlen, hiszen ez -végtére is az egyik fél uralmára vezetne, A kérdéssel kimondottan Itália iránti barátság hangján foglalkozik a lester Lloydban íataja volt osztrák miniszter, aki arra a következtetésre jut, hogy a középeurópai államoknak Üírtárózottan Itália mellett kell állást foglalnia, ússoOniuak azt a beszédét, mely szerint Itália