Lapszemle, 1935. július

1935-07-01 [1423]

és Így Jugoszláviával általános megegyezést óhajt* Belpolitika, Korosec belügyminiszter már 27-én sürgős ren­deletet adott kl, amelyben a közigazgatási hatóságok számára elrendelte, hogy helyezzék szabadlábra mind­azokat, akiket rendőri büntetésekkel sújtottak, A rendelet következtében több mint ezer ember nyerte­vissza ?• ' T-*- • r szabadságát,. Korosé* lapja a Lalbachi Szlovenec irja, /Napló 29/ frogy a kormány átcsoportosítja a miniszteri tárcákat, A töe­bi lapok is megitták már, hogy a kormány elvben dön­tött a testnevelésügyi minisztérium megszüntetéséről és a postaügyi minisztérium újjászervezéséről. De a Szlovenec szerint még külön propaganda minisztérium is létesül, melynek törzse a miniszterelnökségi köz­ponti sajtóiroda lesz s Ennek hatáskörébe tartoznak a sajtó & rádió és a telefonügyeit, A repülésügyi mi­nisztérium is alakul, amely elsősorban a polgári repülőgépgyártás és repülés ügyeivel fog foglalkozni. Ami a pártalaki táspjk. ügyét .illeti , a redikáí lis-szlovén és bosnyák muzulmán pártokból alakuló ra­dikális egység megalakulása is igen lassan halad elő­re, sőt minden valószínűség szerint a pártot csak ősszel fogják megalakítani* Az ellenzéki pártkoali­ció ügye pedig szemmel láthatóan megbukott, A Vreme 29 Macsek közvetlen környezetéből arról értesül,hogy

Next

/
Thumbnails
Contents