Lapszemle, 1935. június

1935-06-21 [1422]

A néme t-angol flottaegyezmény. .iunlua _18^-_ áX^J^i^lMre-LosOiinJűaji^ mely alkalomból von Rib­bentrop rendkívüli meghatalmazott nagykövet slr' n Hoare angol külügyminiszterhez intézett levelében ismerte el annak átiratát és annak értelmében a létrejött megállapodásokat ismertette vele,amelyek szerint a német flottának jövendőbeli ereje a brit összflotta erejéhez való aránya 35:100 lesz. Rib­bentrop idevonatkozó levelét a Berl.Börs.Ztg./19­287/ szószerint közli. Ugyanitt "Az uj ut" elmen Jügler főszerkesztő kifejti, hogy annak a ténynek a jelentőségével, hogy Anglia és Németország kö­zött meg volt köthető a flottaegyezmény;, teljes mértékében cóak akkor jöhetünk tisztába, ha vissza­emlékezünk arra a 15 évi harcra, amelyet Németor­szág az ő egyenjogúságáért folytatott és ha szem­előtt tartjuk azokat az ellentállásokat, amelyeket e törekvés ellen kifejtettek és amelyek még egy év­vel ezelőtt olyan hatalmasoknak látszottak, hogy józan szemlélődésnél tulajdonképen leküzdhetetle­neknek kellett azokat tartanunk* Londonban ezt az egyezményt Németország erkölcsi és gyakorlati e­/yenjoguságának alapján kötötték meg. Ebben az er­őiemben az esemény történelmi horderejű- Németor­ag kisebb értékűségének sírjáról ellökték a szik-

Next

/
Thumbnails
Contents