Lapszemle, 1935. április

1935-04-24 [1420]

eredmény nélkül. A nemzeti támogatás nélküli kato­nai diktatórikus kormányok meginagtak, mondani lehet, hogy Georgíev és Zlatev kormányai alatt a hadsereg egész politikai tőkéjét felélte. A had­seregben ls erős áramlatok mutatkoztak, melyek azt kívánták, hogy a katonaság térjen vissza a kaszárnyákba és a kormányt adják át polgári poli­tikusoknak. Igy vélekedik Damjan Veiasev ezredes is,a Stambulinski ellen rendezett 1923 június 0.-1 és az 1934 május 19.-1 forradalmak főrendezője. A hadseregben tehát most három áramlat állt egymás sal szemben. Az egyik a Telcsev irányítása alatt álló Kal&fenaska liga, a másik Zlatev hlvel, vezér­kari tisztek, tábornokok és számos főtiszt, a haft­madik csoport vezére pedig Kolev ezredes az eddigi belügy&lniszter, aki a katonai diktatúrát válto­zatlanul feli akarja tartani. Mér most az a kérdés, hogy Bulgária újjászervezését katonai diktatúra utján, vagy pedig a politikai körülmények noramli­zálásával ós a politikai pártok bevonásával próbál ják keresztülvinni. A lapok szófiai jelentéseiből az derül ;r .ki, hogy a bulgár király az utóbbi utat választja* A minisztertanács első ülése után kommünikét ad­-T-s ' • \ : tak ki, mely szerint a miniszterelnököt és az lgazságügyminlsztert megbízták, hogy kezdjenek

Next

/
Thumbnails
Contents